Maldini: “Még soha nem láttam ilyen tizenegyest”

Paolo Maldini, a Milan igazgatója értetlenül állt a meccs hajrájában megítélt tizenegyes előtt, amellyel végül a Fiorentina egyenlített a Rossoneri ellen. A klubikon felhívta a figyelmet a VAR technológia nem megfelelő használatára.

A Milan szombat este 1-1-es döntetlennel zárt Firenzében a Serie A 25. fordulójában.

“Jobban játszottunk a Fiorentinánál és megérdemelten szereztünk vezetést, de nem tudtuk megfelelően irányítani a játékot. Egy fiatal csapat vagyunk és küszködünk, hogy 90 percig kitartsunk, különösen akkor, amikor nyomás alatt vagyunk. Irányítottuk a mérkőzést, azonban a csapat rosszul kezelte az emberelőnyös helyzetet. A Milannak bátornak kell lennie és mindig a győzelemért kell pályára lépnie.” – mondta Maldini.

“Kicsit bosszantó a tizenegyes, amit az ellenfél kapott. Az előző mérkőzéseken nagy nehezen megpróbáltuk megérteni a játékvezetői döntéseket, de zavaró volt, hogy a VAR ezúttal nem hívta ki a játékvezetőt az incidens visszanézésére. Ha ez tizenegyes volt, akkor tényleg nem tudom, hogy mi történik mostanság. Azt mondták az illetékesek, hogy a labdaérintésnek döntő momentumnak kell lennie egy ilyen helyzetben. A játékvezetőnek csak 30 másodpercet kellett volna rászánnia, hogy visszanézze az esetet. Ettől a ponttól kezdve megváltozott a mérkőzés. Visszanézték Ibrahimovic gólját és visszavonták. Visszanézték Dalbert szabálytalanságát, majd utána kiállították. Nem értem, hogy harmadjára miért nem néztek meg egy meccset döntően befolyásoló szituációt. Még soha nem láttam ilyen tizenegyest megadni. Teljesen egyértelmű, hogy nem volt szabálytalanság. Valós időben nem lehet megmondani a bírónak, hogy Romagnoli milyen mértékben érintette a labdát. Egyszerűsíteni vagy egyértelműbbé, világosabbá kell tenni a VAR-t. Másképpen kell használni.”

“Gabbia? Hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Visszatért a Lucchese együttesétől és képes volt emelni a szintjét. Előbb Giampaolo, majd Pioli is bizalmat szavazott neki. Duarte sérülését követően nem igazoltunk új játékost, hanem úgy döntöttünk, hogy bízunk Matteóban.”

“A Milan építés alatt áll. Az előző szezonban elértük az elmúlt hat év legjobb eredményét és ebben a szezonban megpróbálunk javítani ezen, még akkor is, ha rosszul kezdtünk.”

Maldinivel ellentétben Daniele Pradé, a Fiorentina igazgatója nagyon meg volt elégedve Gianpaolo Calvarese játékvezető tevékenykedéseivel.

“Nagyon szigorú volt, a válaszom nyilvánvaló. Kiváló bíráskodást láthattunk a játékvezetőtől ezen a meccsen. Nagyon bízunk Rizzoliban és a munkájában.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS