Maldini: “Sokat nyertem, de veszítettem is”

Paolo Maldini, a Milan legendája elmondta, hogy a 25 éves pályafutása alatt soha nem fordult meg a fejében a távozás lehetősége. Az 51 éves szakember beszélt a fiáról, a pályafutásáról, az elveszített döntőkről és a 2006-os elszalasztott világbajnokságról.

Sacchiról: “Úgy gondolom, hogy Sacchi csapatának az volt a titka, hogy volt egy látnoki edző és fantasztikus játékosok alkották a keretet. Nagy figyelem összpontosult a védelmi fázisra, de szükség volt az elöl lévő ügyes játékosokra. Sacchinál még többet kellett beleadnod. Előfordult, hogy problémák merültek fel néhány együttessel szemben, mint például a Red Star Belgrade ellen.”

A klubváltásról: “A 25 éves pályafutásomra való tekintettel azt mondanám, hogy soha nem gondolkodtam azon, hogy elhagyjam a Milant. Milánóban születtem, a Milanért rajongok és az édesapám volt az első, aki magasba emelte a BEK-serleget egy olasz csapat kapitányaként. Voltak nehéz pillanatok, de az igazság az, hogy két tényezőn múlt, hogy elhagyom-e a Milant: akarok-e távozni és a csapat helyzete.”

Danielről: “Ez nem könnyű neki. Az apám volt az edzőm és tudom, hogy ez nem jó. Úgy kezdtem el a Milan vezetőségében dolgozni, hogy a fiam az ificsapatban játszott. Giampaolo hozta fel az első csapathoz, majd Pioli irányítása alatt debütált. Egy édesapa kritikái soha nem tetszenek a fiának. Nem tudok apaként edzésre menni.”

Leonardóról: “Ő hívott vissza a klubhoz és sokat tanultam tőle. Amikor Leonardo közölte velem a távozását, arra gondoltam, hogy egyedül fogok maradni. Megnyugodtam, miután technikai igazgatóvá váltam és ott volt mellettem Boban és Massara.”

A pályafutásáról: “Sokat nyertem a karrierem során, de el kellett fogadnom az elveszített döntőket. A pályafutásom legrosszabb pillanata az volt, amikor elhagytam a pályát az Olympique Marseille ellen. Az olasz válogatottban gyönyörű pillanatokat éltem át, de sokat veszítettem. 2006-ban Lippi felhívott és arra kért, hogy térjek vissza a nemzeti csapatba és lépjek pályára a világbajnokságon. Nemet mondtam. Amikor láttam, hogy Olaszország megnyeri a vb-t, arra gondoltam, hogy milyen balszerencsés vagyok. Az utolsó világbajnokságom Koreában volt, de alig akartak minket beengedni.”

A jelenlegi szezonról: “Meg kell próbálni folytatni és befejezni ezt az idényt. Nyilvánvalóan a jelenlegi helyzetben prioritásokat kell felállítanunk, ami az egészség, azonban ha adottak a feltételek a folytatáshoz, akkor meg kell próbálni.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS