Maldini szavai a Lazio elleni vereség után

Paolo Maldini, a Milan technikai igazgatója nyilatkozott a Lazio elleni súlyos vereség után. A klubikon elárulta, hogy megremegett-e a Stefano Pioliba vetett bizalmuk, valamint kitért Mike Maignan várható visszatérésére és Nicolo Zaniolóra is.

“Megérdemelten veszítettünk. Az előző szezonban tudtuk, hogy a bajnoki címért harcolunk, ez most egy másik helyzet. Kiestünk az Olasz kupából, elbuktuk az Olasz szuperkupát és három mérkőzésen 11 gólt kaptunk, ez egy nagyon nehéz pillanat. Újra meg kell találnunk a csapatszellemet anélkül, hogy katasztrófára gondolnánk. Ott vagyunk a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, ami az előző idényben nem sikerült. Hét év távollétet követően a BL-be való visszatérés és a Scudetto megérdemelt megnyerése után jelen pillanatban a második helyen állunk a tabellán és a csapat a célkitűzésen belül van. Tisztelem a kritikákat, amelyek megérdemeltek, de a tényeket kell néznem.” – mondta Maldini.

“Domináltuk a Roma elleni mérkőzést és nem érdemeltük meg, hogy a végén kiegyenlítsenek, míg a többi legutóbbi mérkőzésünkön nem játszottunk jól. Két pontot veszítettünk úgy, hogy a Roma nem volt veszélyes a kapunkra. Akkor kezdődött minden, két elveszített ponttal. Nagyon világos, hogy nem ez a legjobb időszakunk technikai, taktikai és mindenekelőtt mentális szempontból sem.”

“A kemény munkából soha nem volt hiány, mert minden edzésen jelen vagyunk és ezt tanúsíthatjuk. Előfordul – még az én Milanommal is megtörtént – hogy megremeg az önbizalom és a biztonságérzet. Tudjuk, hogyan kell kilábalnunk ebből a helyzetből, de nem szabad összehasonlításokat tennünk a múlttal. Nem veszünk bajnokokat és van egy stratégiánk, amit követünk. A régi és az új tulajdonos is világos volt: nem számíthatunk olyan igazolásokra, mint amiket az angol klubok vagy egyes olasz klubok visznek véghez. Rendbe hoztuk a klub költségvetését és nem fogunk eltérni az irányvonalunktól. Most visszatérnek a játékosaink és nagy a keretünk. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a legjobb csapat Európában, de bejutottunk a BL-nyolcaddöntőjébe és ez nagyszerű eredmény.”

“A csapat létszámban megvan, Kessié távozott, mert olyan követelései voltak, amelyeket nem tudtunk teljesíteni. Ilyen számos játékossal történt. Bennacer és Tonali magas szintű középpályás. Romagnoli elment, de az előző szezon második felében Tomori és Kalulu játszott végig kezdőként. Originek négy éves szerződése van, De Ketelaerének pedig öt éves. Nem az első néhány hónap alapján fogjuk megítélni őket. Charles fiatal, nagyszerű képességekkel és csak idő kérdése.”

“Zaniolo? Mérlegeljük a lehetőségeket. Értelmetlen lenne titkolni, viszont nem fogunk eltérni a stratégiánktól.”

“Maignan? A legutóbbi vizsgálatok jól sikerültek, várhatóan februárban fog visszatérni. Pontos dátumot még nem tudok.”

Maldinitől megkérdezték, hogy továbbra is szilárd-e a vezetőség bizalma Pioli felé.

“Reméltem, hogy ezt a kérdést nem fogom megkapni, de a válaszom igen.”