Maldonado: Visszatérek!

F1

2016. február 2. kedd, 12:38

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Lotus F1 Team

Még be sem jelentették az utódját, Maldonado azonban már a jövőbe tekint: az első venezuelai F1-es futamgyőztes feltett szándéka minél hamarabb visszakerülni a királykategória mezőnyébe.

Amit egy ideje már sejteni lehetett, tegnap este végül hivatalossá vált: Pastor Maldonado öt év után távozik a királykategóriából, amit természetesen anyagi okokra lehet visszavezetni. A PDVSA a nehéz gazdasági helyzet miatt nem tudta (vagy nem akarta) tovább finanszírozni a venezuelai szereplését, ami a szerződése felbontásához vezetett. Az egyszeres futamgyőztest szinte biztosan Kevin Magnussen váltja, akit szerdán jelentenek be hivatalosan.

maldonado_2015_cs

Maldonado azonban egyelőre nem úgy áll a dolgokhoz, mint aki számára végleg befejeződött az F1-es szereplés, ez derül ki menedzsere, Nicolas Todt szavaiból: „Nem adtuk fel az F1-et, azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a visszautat – remélhetőleg már a következő évben. Ami a mostani szezont illeti, egyelőre még túl korai lenne megmondani, hogy mit fog majd csinálni.”

Todtot a Motorsport.com arról is megkérdezte, hogy terveznek-e bármiféle jogi lépést Maldonado elbocsátása miatt. A francia egyértelművé tette, hogy ilyesmiről szó sincs: „Csak annyit mondhatok, hogy barátságos véget ért a dolog…”

Forrás: www.formula.hu – RSS