"Emberként és játékosként is kedvelem őt, de ahogyan viselkedik arra nem találok szavakat" – nyilatkozta az 1-0-ra elveszített összecsapás után Mancini. "Sajnálom, mert ha így folytatja, elpocsékolja a tehetségét."
Az olasz tréner hozzátette: Balotelli játékával és viselkedésével állandóan a piros lapot kockáztatja, neki pedig 11 futballistára van szüksége, ezért a botrányairól elhíresült tehetséget nem fogja pályára küldeni a hátralevő hat fordulóban.
"Nagyon remélem, hogy megérti, milyen rossz irányba halad a karrierje, és bízom benne, hogy változtatni fog a viselkedésén" – tette hozzá Mancini.
Az olasz nemzeti hírügynökség (ANSA) úgy értesült, hogy Balotelli telefonon beszélt Cesare Prandelli szövetségi kapitánnyal, és elnézést kért viselkedéséért. A szakember korábban már kijelentette, hogy csak abban az esetben számol a játékossal a nyári Európa-bajnokságon, ha ehhez hasonló esetek nem fordulnak elő többet. A beszélgetés során Prandelli állítólag arra kérte Balotellit, hogy nyilvánosan kérjen elnézést, és javuljon meg.