Manhercz Krisztián: Nincs bérelt helyem

Fehér sapkában a remek védőmunkát bemutató újonc, Manhercz Krisztián (Fotó: MTI)

Még mindig piszkosul fiatal, de egyre többször tűnik fel a válogatott keretében Manhercz Krisztián. A 19 éves játékos már a januári Eb-t is megjárta a csapattal, most pedig a trieszti szűk keretbe kerülésért küzd…

Fehér sapkában a remek védőmunkát bemutató újonc, Manhercz Krisztián (Fotó: MTI)

Manhercz Krisztián ott lenne a trieszti keretben is (Fotó: MTI)

A trieszti olimpiai kvalifikációs tornára egy felkészülési etapot teljesített a Benedek-csapat, hiszen már túl van a német túrán, ami jól sikerült.: Nagyon magas színvonalú volt, mind a szervezés, mind az edzőmeccsek minősége. Hasznos volt ez a három-négy nap, amit Németországban töltöttünk, habár az utazás sok volt. Nagyon sokat tudtunk fejlődni, annak ellenére, hogy hat-hét edzésről beszélünk, de három edzőmeccset is sikerült játszanunk. – kezdte Manhercz értékelését, majd így folytatta – Most a spanyolokkal készülünk, akik egy magasabb szintet képviselnek, mint a németek. Elsősorban taktikailag várom, hogy fejlődjünk és tudjunk csiszolni azokon az elemeken, amik az Eb-n nem mentek annyira. – végezetül Krisztiántól, azután érdeklődtünk, hogy érzi a csapatba kerülési esélyeit – Örülök, hogy ismét itt vagyok. Nyilván biztosnak nem mondanám a helyem. Egyre többet hív a kapitány, felkészülési meccsekre, vagy akár világliga meccsekre, ezért igyekszem minél többet tenni a klubomban vagy a hétköznapokban.

Vélhetően a keretet a spanyol kétkapuk után hirdet a kapitány, a trieszti torna április 3-án kezdődik.

A magyar válogatott bő kerete:

Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda), Lévai Márton (Debreceni VSE) – kapusok

Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (Szolnoki Dózsa-Közgép), Hárai Balázs, Bedő Krisztián, Zalánki Gergő, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Szivós Márton (ZF-Eger), Bátori Bence, Decker Ádám (A-Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Contitech-Szeged-Diapolo) – mezőnyjátékosok

A trieszti torna csoportjai:

A csoport: Oroszország, Szlovákia, Franciaország, Magyarország, Románia, Kanada
B csoport: Olaszország, Dél-Afrika, Spanyolország, Hollandia, Németország, Kazahsztán

Nyitónap, április 3., vasárnap:

15.10 Franciaország-Magyarország

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS