Manhercz Krisztián

Honlapunk indulásakor, 2011-ben Manhercz Krisztián még csak a vízilabda-gyermekbajnokság gólkirályi címéért harcolt, egy évvel később azonban már – mindössze 15 évesen – az U18-asok világbajnokságán vett részt. A riói olimpián Manóból akár óriás lehet.

Pusztai Viola Megannyi emlékezetes pillanatot tudnék felidézni az elmúlt évek, évtizedek vízilabdasikerei közül, ha gólokat kellene, akkor az első helyre mindenképpen Vári Attilának a sydneyi olimpia döntőjében lőtt csavargólját tenném. Varga Dénesnek a Pekingben, az amerikaiak ellen szerzett nullszögös találata sem volt csúnya. És igen, a harmadik Manhercz Krisztián nevéhez fűződik.

Horkai György már évekkel ezelőtt megmondta: Krisztián felnőttválogatott lesz Forrás: waterpolo.hu

Horkai György már évekkel ezelőtt megmondta: Krisztián felnőttválogatott lesz  •  Forrás: waterpolo.hu

2014. augusztus 29-ét írtuk… A dátum ilyen pontosan azért nincs meg a fejemben, ellenben honlapunk őrzi az U19-es Európa-bajnokág elődöntőjéről szóló tudósítást. A magyar válogatott az olaszokkal játszott a döntőbe jutásért, már csak másodpercek voltak hátra a mérkőzés végéig, amely 8-8-ra állt. A magyarok támadtak, Manhercz a kapásoldalon kapta a labdát, s mivel két másodperc maradt, tudni lehetett, hogy a csapat kulcsembere lőni fog. Csakhogy míg mindenki arra számított, hogy erőből ráküldi a kapura a labdát, ő rendkívül finom mozdulattal ejtett.

Ez a kis „apróság” már akkor arra mutatott, hogy olyan klasszisoknak, mint Kásás Tamás vagy Varga Dénes nyomdokaiba léphet.

„Zseniális megoldás” – így jellemezte a szövetségi kapitány az akkor 17 éves játékos mozdulatát. Montreal olimpiai bajnoka már 15 esztendősen mélyvízbe dobta Manót (ahogy becézik), hiszen tagja volt a Perthben U18-as vb-ezüstérmes csapatnak. Egy évvel később Szombathelyen is medencébe szállt az U20-asok világbajnokságán, Horkai honlapunknak a negyedik hellyel végződött torna után a következőket mondta róla:

„Nagyon komoly esélye van a felnőttválogatottságra, mert ugyan még túl fiatal, de már most remek játékos.”

Manhercz Krisztián az aranyéremmel végződött U18-as világbajnokságon

Manhercz Krisztián az aranyéremmel végződött U18-as világbajnokságon

„Nagyon nem akartam pólózni – ezt már magától a játékostól tudtuk meg. – Mindenféle sportágba belekóstoltam: vívásba, kosárlabdába, kézilabdába. Eszem ágában nem volt azt hallgatni, hogy Ádám ilyen jó, meg olyan ügyes, én pedig…”

A három évvel idősebb bátyja, Ádám valóban kiemelkedett a korosztályából, gólkirályi címet is nyert. Aztán Krisztián neve mellé került az U18-as világbajnoki cím, az U19-es Eb-ezüstérem és az U20-as vb-bronz is. Eközben 2014 novemberében, 17 évesen a Szlovákia elleni világliga-mérkőzésen bemutatkozott a felnőttválogatottban.

Bár egyáltalán nem látszott rajta, a meccs után honlapunknak elmondta, eléggé izgult: „Igyekeztem az idegességet leküzdeni, és a legjobb tudásom szerint játszani. Ez olykor sikerült, olykor nem annyira, de mindig előrenéztem. Remélem, még sok hasonló mérkőzésben lesz részem, bízom benne, hogy Benedek Tibor elégedett volt velem.”

Manó, amikor még a gyermekbajnokságban csatázott a gólkirályi címért

Manó, amikor még a gyermekbajnokságban csatázott a gólkirályi címért

Mielőtt felidéznénk, hogyan haladt lépésről lépésre a riói olimpiai felé, menjünk még vissza 2011-be, honlapunk indulásának évébe. Krisztián az FTC gyermekcsapatában ontotta a gólokat, és nagy harcot folytatott a góllövőlista első helyéért a korosztály másik kiemelkedő játékosával, a Vasast erősítő Szatmári Kristóffal. Csak a rend kedvéért: Manó és Egér csatáját a szezon végén utóbbi nyerte meg 169 góllal, Manhercz 168-at szerzett.

Apropó, csata. Ha valaki véletlenül zombiinvázicóval találná szembe magát az utcán, azonnal hívja Krisztiánt, mert nagymestere az élőholtak elpusztításának. Igaz, eddig csak videójáték-konzollal a kezében hadakozott velük, így garantálni nem tudjuk, hogy élesben is sikerrel járna.

Egyébként rendkívül sokat beszél, a medence partján olyan, mint a gyerekek, de a vízben azonnal elillan a bohósága. Azért filmekről, amelyeket még nem láttak, semmiképpen se kérdezzék, mert hatalmas spoilerveszélybe kerülnek.

Vissza a jövőbe, 2015 decemberéhez. Karácsony előtt kerestem meg a felnőtt Európa-bajnokságra készülő válogatott bő keretének tagját, arról érdeklődtem, késznek érzi magát a feladatra, hogy Belgrádban a „nagyokkal” együtt vízbe szálljon.

A parton kicsit bohókás, a vízben ennek nyoma sincs

A parton kicsit bohókás, a vízben ennek nyoma sincs

„Maximálisan felkészültem – mondta ellentmondást nem tűrően. – Nagyon szeretnék játszani az Eb-n, azért dolgoztam egész évben. Most a csapatba kerülés a legfontosabb; hogy utána miképpen alakulnak a dolgok, az más kérdés.”

A csapatba kerülés sikerült, és nos, a bronzéremmel zárult Eb-n is megmutatta: már nemcsak ígéret. A Montenegró elleni elődöntőben nyújtott vagány játéka után a hazai sajtóban egyenesen szupertehetségnek nevezték.

„Soha nem szerettem ezt a jelzőt, mert attól, hogy valaki tehetséges, még nem feltétlenül juthat el a felnőttválogatottságig. Egyszer Benedek Tibor nyilatkozta, hogy nagyon kevés labdajáték volt, amelyikben tehetséges lett volna. Nem volt labdaérzéke, de mindig jobban akart a többieknél, ő volt az, aki az edzéseken százhúsz százalékot adott ki magából. Úgy gondolom, a tehetség csak bizonyos ideig jó, utána már a munka és az akarat visz tovább.”

Az Eb-n nyújtott teljesítményét kritikusan értékelte, azt mondta, csak az elődöntőben játszott úgy, ahogy azt magától elvárja. Kezdetben inkább arra figyelt, hogy ne hibázzon védekezésben, és csak később arra, hogy a saját stílusát képviselje.

Krisztián a riói utazás előtt a büszke szülőkkel és testvérével, Ádámmal

Krisztián a riói utazás előtt a büszke szülőkkel és testvérével, Ádámmal

Señor Manhercz… Krisztiánnak hozzá kell szoknia, hogy Rio de Janeiróban így fogják szólítani a házigazdák. A 19 éves pólós az olimpia előtti felkészülési meccseken úgy játszott, hogy kevesen mondták volna azt róla: ideges a keretszűkítés miatt.

„Végig nagyon izgultam. A meccseken persze próbáltam a legjobbamat nyújtani, hiszen mégiscsak ott lehetett bizonyítani, hogy helyem van a riói csapatban. A kapitány a bő keretből mindenkit leültetett az egyik tárgyalóterembe, és elmondta azoknak a nevét, akik utazhatnak Rióba. Amikor meghallottam a sajátomat, pillanatra lefagytam, azt sem tudom, kiket sorolt utánam. Először a szüleimet hívtam fel, kis sikítozás is volt a vonalban, ők is, és persze én is nagyon örültem.”

Manó akár óriás is lehet – írtuk 2014 szeptemberében.

Akár már Rióban?

Éremleltár
2012 U18-as világbajnoki ezüstérem
2014 U18-as világbajnoki aranyérem
2014 U19-es Európa-bajnoki ezüstérem
2015 U20-as világbajnoki bronzérem
2016 Felnőtt Európa-bajnoki bronzérem

A legfontosabb írások a honlapunkon Manhercz Krisztiánról, az elmúlt évekből

Manó akár óriás is lehet – utanpotlassport.hu 2014.09.07.
Kismanó karácsonya – utanpotlassport.hu 2015.12.18.
Vagány újonc – utanpotlassport.hu 2016.01.22.
Önkritikusan, boldogan – utanpotlassport.hu 2016.01.25.
Señor Manhercz  – utanpotlassport.hu 2016.01.22.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS