Manor: Már a középmezőnyben vagyunk

F1

2016. április 13. szerda, 12:30

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Dave Ryan, a Manor versenyigazgatója szerint nagyon sokat fejlődött a csapat Ausztráliától a Bahreini Nagydíjig, ami erőt adhat az istálló számára, hogy még közelebb kerüljenek a középmezőnyhöz.

Nem hiába elégedett az új-zélandi szakember, hiszen Bahreinben Paschal Wehrlein egy Saubert és a két Force Indiát is maga mögé tudott utasítani, és a 13. pozícióban ért célba. Rég ért el ilyen jó eredményt a Manor.

Dave Ryan a csapata javulását is megjegyezte: „Azt gondolom, az a legbátorítóbb a számunkra, amikor látjuk, mekkora fejlődést érünk el. Bahrein megmutatta, milyen messzire tudunk eljutni egy verseny alatt, és ez nagyon biztató jel a számunkra.”

 Dppi_manor_04.13.

Az új-zélandi szakember nem győzte dicsérni az istállója teljesítményét: „Mindkét pilóta fantasztikus munkát végez, és nagyon jól kezdtünk el együtt csapatként dolgozni. Már a középmezőnyben vagyunk, így tartanunk kell az építkezést, mert az F1-ben ez még semmit nem jelent hosszútávon – különösen a versenyzésben.”

„Ez egy kihívásokkal teli pálya, mivel keményen kell fékezni a hosszú egyenesek végén és a gumikat is gyorsan használja. Egy kicsit szenvedtünk a gumihasználat szempontjából az elmúlt két versenyen, és ez az a terület, ami sok fejtörést okoz a számunkra. Ha tovább tudunk haladni még egy kicsit, sokkal jobb helyen leszünk minden futamon” – zárta gondolatait Ryan a kínai pályára is kitérve.

Forrás: www.formula.hu – RSS