Már csak 20 nap – a Herminátor csak néző lesz

alpesi_si.jpg

Hermann Maier (a képen), az utóbbi másfél évtized leghíresebb alpesi sízője, amint az őt felkereső tudósítóknak Kitzbühelben elmondta, bármennyire is csábítja Vancouver, az újabb olimpiai részvétel, de tavaly novemberi elhatározásán nem változtat, visszavonulása végleges.

"Elégedett vagyok az elhatározással. Viszonylag fiatalon döntöttem a visszavonulás mellett, amikor még az élmezőnyhöz tartoztam. S most marad időm arra, hogy mással is foglalkozzak az életben,  ne csupán a sízéssel " – magyarázta a 38 éves Herminátor névre hallgató síző, aki négy olimpiai érmet, Naganóban két aranyat nyert, hat világbajnoki érmet szerzett, 54 Világ Kupa futamon diadalmaskodott, s ezzel az örökranglista második helyén áll és a Világ Kupa összetett pontversenyében  négy alkalommal végzett az első helyen,.
Pályafutása pedig a 2001-ben elszenvedett súlyos, motorkerékpár-baleset csaknem teljesen megszakította. Eltört a  combcsontja, több helyen a lábszára, csak implantátum beültetésével tudták megmenteni az amputálástól. De nem adta fel, 2005-ben már ismét világbajnok lett és a torinói olimpián is érmeket szerzett. Akkoriban egyébként Ausztria legismertebb, legnépszerűbb embereként 3.2 milliárd euróra becsülték reklámértékét.
A téli olimpia első versenynapján, február 13-án délelőtt helyi idő szerint 11.45 órakor (magyar idő szerint 20.45 órakor) a Whistler hegységben kezdődő,  mindig rendkívüli érdeklődéssel és izgalommal kísért  lesiklóversenyen a Herminátor csak nézőként lesz jelen.

XLsport –
Forrás: www.mob.hu