Már idén nézői szavazás lehet az F1-ben

F1

2016. január 19. kedd, 19:10

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Két újszerű trófea kiosztásának lehetőségét fontolgatják a Stratégiai Csoport tagjai. Ezekről a nézők dönthetnének, akik minden futam után szavaznának a verseny legjobb pilótájára és előzésére.

Az ötlet annak kapcsán merült fel az F1 vezetőinek hétfői ülésén, hogy a rajongók is kézzelfogható formában kifejezhessék véleményüket a nagydíjhétvégéken, így a jelenleginél nagyobb interakcióba lépve a sokak által távolságtartónak vélt sporttal.

A versenyzőket érintő, de a nézőknek kiírt hivatalos szavazás ötlete nem újdonság az autósportok élvonalában, a két éve indult Formula-E-ben ugyanis rögtön igencsak radikális formában vezették azt be, hiszen ott a futamok előtt a rajongók voksaikkal extra teljesítményt adhatnak kedvenc pilótáiknak.

Dppi_00115015_047

A Formula-1-ben ilyenről azért még nincs szó, ám annak az ötlete igen komolyan felmerült, hogy a versenyhétvégéken a kockás zászló meglendülése után két kérdésben is szavazásra hívják a nézőket a közösségi médiában: az egyikben a futam legjobb versenyzőjét, a másikban pedig a legjobb előzését választhatnák ki, a győztesek pedig nagydíjanként trófeákat kapnának. A Motorsport.com értesülései szerint ráadásul ez a rendszer akár már az idei F1-es szezontól kezdve érvénybe léphet.

A Stratégiai Csoport tagjai más javaslatokat is megtárgyaltak, amelyek a sport izgalmasabbá tételét célozzák, ám az olyan ötletek, mint a fordított rajtrács és a pár napja ismét felvetett futamközi tankolás nem kaptak nagy támogatottságot.

Emellett azonban felvetették a bokszcsapatok versenyének ötletét is, amelynek keretében a legjobb szerelőgárda részesülne díjban a szezon végén. Ám valójában ilyesmi már jelenleg is létezik, hiszen az F1 logisztikai partnere, a DHL 2014 óta maga is kiosztja saját trófeáját a szezon során a leggyorsabb kerékcserét elvégző bokszcsapatnak.

Forrás: www.formula.hu – RSS