Már jogerős: 9 év börtönre ítélték Robinhót csoportos nemi erőszak miatt

A 37 éves játékosra 2017-ben szabta ki először egy olasz bíróság ezt a büntetést a 2013-ban, Milánóban történt eset miatt. A vád szerint az akkor az AC Milanban futballozó csatár és barátja, Ricardo Falco, illetve további négy társuk megerőszakolt egy 23 éves nőt. Falco szintén kilenc év börtönt kapott, a társaikat azonban nem találta meg a rendőrség.

Brazíliának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, de így sem lehet nyugodt Robinho, mert ha olyan helyre utazik, amelynek van – ez csaknem hetven ország –, akkor azt kockáztatja, hogy alkalmazzák vele szemben a nemzetközi elfogatóparancsot.

A futballista, aki szerepelt a Real Madridban és a Manchester Cityben is, 2020 októberében első profi csapatához, a Santos FC-hez igazolt, de a bírósági ítélet miatt szurkolók és támogatók tiltakoztak a szerepeltetése ellen, így hat nap után szerződést bontottak vele. A támadót korábban is megvádolták nemi erőszakkal, amikor Manchesterben játszott, de 2009-ben felmentették. (MTI)

Hosszabbítás a ZTE-nél, Hollandiában nevelkedett szélsőt szerződtetett a Gyirmót – hazai átigazolási hírek