Már meg is van a Renault egyik 2017-es pilótája?

F1

2016. szeptember 6. kedd, 17:12

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Renault Sport F1 Team, DPPI

A csapatnál azt ígérték, szeptember elején hoznak döntést jövő évi felállásukról – ugyan még nincs hivatalos bejelentés, de a csapat nagyon elkötelezett egy ifjú tehetség iránt…

Esteban Ocon a Belga Nagydíjon ejtette meg F1-es debütálását a Manornál, de előtte több alkalommal is tesztelt a Renault számára a pénteki szabadedzéseken. A francia tehetség úgy volt az enstone-iak tartalékja, hogy közben a Mercedes karámjához tartozik – s bár a csillagosok segítségével jutott a Manor üléséhez, a Renault továbbra is igényt tart rá. A 19 éves pilóta elsők között szerepel a rombuszos alakulat kívánságlistáján, ahogyan arra Cyril Abiteboul ügyvezető igazgató is rávilágított Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában.

„Egyértelműsíteni szeretnénk mindenki előtt, hogy bár jelenleg a Manornál versenyez, és hogy kölcsönben volt a Mercedestől a Renault-nál, nem veszítettük el érdeklődésünket iránta” – mondta a francia Oconra utalva. „Ő is ott van néhány másik esélyes között, ahogyan mindenki tudja. Az igazat megvallva, nem akarok alapot adni bármiféle spekulációnak – a dolgok még nagyon nyíltak. Vannak bizonyos határidők a csapatnál, melyekről egyelőre még nem akarunk a nyilvánosság előtt beszélni, de amilyen hamar csak lehetséges, mindenki meg fogja ismerni a döntésünket.”

Bár az F1-es csapatok nem szeretnek „tanulóhelyként” funkcionálni egy rivális istálló támogatottja számára, Abiteboul szerint a Renault menedzsmentje nem lát problémát abban, hogy a Mercedes tehetsége miért ne pallérozódhatna Enstone-ban. „Nem túl komplikált a Renault és a Daimler viszonya. Bár a Daimler a Mercedes anyacége, a két vállalat között erős kapcsolat van utcai autók terén. Nagyon pozitívan állnak ahhoz, hogy megosztjuk javainkat egymással – egy pilóta pedig ide tartozik, még ha nem is anyagiakról van szó. Nem jelent problémát, sokkal nagyon lenne a gubanc egy másik csapat esetében, de a Daimlernek örülünk – az igazat megvallva csak a teljesítmény érdekel minket.”

Mindezek mellett a francia elismeri, hogy ilyen körülmények mellett Ocon nem lesz hosszútávú megoldás a Renault-nál. „Annak ellenére, hogy ilyen jó a kapcsolat a Renault és a Daimler között, egyszer eljön az idő, hogy a saját lábunkra álljunk, és kineveljük a saját pilótáinkat. Ez jövőre talán nem lehetséges a körülmények miatt, de 2018-ban vagy 2019-ben már Renult-pilótát kell alkalmaznunk. Ez a Renault Sport Academy célja is egyben, hogy saját pilótákat fejlesszünk” – tette hozzá Abiteoul.

Jelenleg öt pilóta tartozik a francia gyártó szárnya alá: a GP3-ban versenyző Jack Aitken és Kevin Körg, a Formula V8 3.5-ös szériában harmadik helyen álló Louis Deletraz, a GP2-es Oliver Rowland, valamint egy kínai gokartversenyző, Sun Yue Yang.

Forrás: www.formula.hu – RSS