Már nem is meglepetés a Haas-pontszerzés?

F1

2016. július 3. vasárnap, 20:14

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

Romain Grosjean remek teljesítményt nyújtva a hetedik helyen zárta a spielbergi összecsapást, ezzel negyedik alkalommal szerzett pontot alakulatának a 2016-os F1-es szezonban.

A francia pilóta Spielbergig három alkalommal szerzett pontokat a Haas istálló számára: Ausztráliában hatodik, Bahreinben ötödik, Szocsiban nyolcadik lett, a sormintát pedig Ausztriában egészítette ki hetedik pozíciójával. Grosjean a 13. helyről kezdte meg a 71 körös viadalt, a szuperlágy abroncsokon, akárcsak a ferraris Sebastian Vettel, igaz a Haas vadonatúj gumikat rakatott fel. A maranellóiak és az amerikaiak is ugyanazt az egy kiállásos stratégiát akarták meghúzni, de a német jobb hátsó abroncsa eldurrant a 26. körben – ezt kihasználva Grosjean azonnal a pitre hajtott, majd a hátralévő 45 kört lágyakon megtéve egészen a hetedik pozícióig ért fel.

Mindezt annak ellenére, hogy a bokszkiállása alatt a francia túl gyorsan hajtott, ezért a versenybíróság öt másodperces időbüntetéssel sújtotta – de megőrizhette helyét a mögötte célba érő Carlos Sainz előtt. Grosjeannak sikerült maga mögött tartania Felipe Massa Williamsét és Sergio Perez Force Indiáját is, ami még értékesebbé teszi teljesítményét. „Nagyszerű verseny volt, noha az első köröm nem alakult túl jól” – nyilatkozta a francia.

„Egy másik autó nekem jött, így veszítettem pár pozíciót. Ezt követően elég sokáig húztuk az ultralágyakon, melyek igencsak kezdtek elhasználódni. A biztonsági autó akkor jött be, amikorra a kerékcserét terveztük, így segített egy kicsit, majd Button mögé értem vissza. Próbáltam utána eredni és megelőzni, de nehezemre esett követni őt. Az utolsó néhány körben tudtam meg, hogy öt másodperces büntetést kaptam, így növelnem kellett a távolságot a mögöttem jövővel szemben. Minden körben 100%-ig nyomtam a gázt, ami bár élvezetes, de egyúttal kicsit stresszes is volt. Aztán Perez kicsúszott, ami még jól is jött nekem” – tette hozzá Grosjean, akinek csapattársa, Esteban Gutierrez egy hellyel maradt le a pontszerzésről a 11. pozícióban.

Forrás: www.formula.hu – RSS