Marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.

Fotó: vizipolo.hu / archív

Ezt Kiss Attila, a cégcsoport elnök-vezérigazgatója jelentette be a csütörtökön az Elektromos sporttelepén megtartott sajtótájékoztatón. Emlékeztetett rá, hogy az E.ON már 2014 óta kiemelt partnere a Magyar Vízilabda Szövetségnek (MVLSZ), valamint a női és a férfi vízilabda-válogatottnak.

“A jövő generációja és a fiatalok sport iránti elkötelezettsége nagyon fontos a számunkra, ezért állunk immár hét éve a szövetség mellett, és büszkék vagyunk rá, hogy a cégünk neve összefonódott a sport és a vízilabda iránti elkötelezettséggel” – jelentette ki Kiss Attila.

Vári Attila, az MVLSZ elnöke hangsúlyozta: az E.ON az eddigi támogatásával hozzájárult ahhoz, hogy a magyar válogatottak nyugodt körülmények között készülhettek fel a tokiói játékokra, ahol a női csapat sporttörténelmi eredményt ért el, hiszen először nyert érmet az olimpián.

“Hatalmas megtiszteltetés, hogy ez az együttműködés tovább folytatódik, köszönjük a támogatást” – mondta Vári, majd kiemelte, az energiaszolgáltató cég a szervezésben és a nemzetközi kapcsolatok építésében is segíti a szövetséget, ezért ez több mint egy szponzorációs kapcsolat. Egyúttal közölte, hogy a világ legerősebbjének tartott magyar férfi bajnokság szeptember 8-án, a női pedig október 22-én rajtol, és a megállapodás értelmében az E.ON emellett a télen sorra kerülő FINA világligában is hivatalos partnerként segíti majd a magyarokat.

Märcz Tamás, a férfi válogatott szövetségi kapitánya szerint azért is jön jól az E.ON támogatása, mert a nemzeti csapatnak sok feladata lesz a következő egy évben, hiszen a koronavírus-járvány miatt összesűrűsödtek az események. Hozzáfűzte: a következő év májusában rendezik meg Japánban az eredetileg 2021-re kiírt világbajnokságot, szeptemberben Horvátországban a 2022-es Európa-bajnokságot és ezen kívül még világkupát és világligát is tervez a nemzetközi szövetség.

Az esemény végén a KSI 2007-es születésű játékosaiból álló fiúcsapata egy olyan barátságos mérkőzést játszhatott, amelyen a Tokióban szerepelt magyar válogatottakból Nagy Viktor, Hosnyánszky Norbert, Hárai Balázs, illetve Magyari Alda és Leimeter Dóra is részt vett.

(MTI-vizipolo.hu)