Marco Materazzi odaszúrt a Milannak

Marco Materazzi, az Inter legendája gúnyosan nyilatkozott és megköszönte a Milannak, hogy szabadon igazolhatóként elengedték Hakan Calhanoglut.

Calhanoglu 2021 nyarán alaposan kiváltotta a Milan-szimpatizánsok ellenszenvét azáltal, amilyen körülmények között távozott a klubtól a szerződésének lejártával és aláírt az akkori bajnoki címvédő Interhez. Hakan a klubváltása hangsúlyozta, hogy azért szerződött a városi riválishoz, hogy bajnoki címet nyerjen. Ráadásul az előző szezon során több alkalommal is provokatív gesztusokat, nyilatkozatokat tett a korábbi csapatával illetve az ex-csapattársaival szemben.

Materazzi, az Inter korábbi hátvédje szerint köszönettel tartoznak a Milannak, amiért elengendték Calhanoglut és elmondása szerint a kék-feketéknek ilyen játékosokra van szüksége.

“Köszönettel tartozunk a Milannak, hogy ingyen átengedték nekünk Calhanoglut. Hakan egy olyan játékos, akinek keveset hallod a hangját, de rengeteget fut, bátran megy bele a párharcokba, küzd és elszánt a pályán. Szívesen látjuk a csapatunkban a hozzá hasonló játékosokat.” – mondta Materazzi az InterTV-nek.

Calhanoglu számára keserű szájízzel ért véget az előző szezon, hiszen a jelenlegi csapatát, az Intert megelőzve a Milan nyerte a Scudettót, mindezt úgy, hogy a fekete-kékek februárban elveszítették a milánói derbit. Néhány hónap múlva újra összecsaphat egymással a Milan és az Inter egy trófeáért, nevezetesen az Olasz szuperkupáért, amelyet 2023 januárjában rendeznek.