Marco Rossi: Amiért jöttünk, teljesítettük!

Marco Rossi: Amiért jöttünk, teljesítettük!
Kormány Sport

Marco Rossi szövetségi kapitány az azeriek ellen 3-1-re megnyert bakui Eb-selejtezőt követően elmondta: a játékunk nem mindig volt olyan, mint amilyet terveztünk.

“Az eredménynek örülök, de nem mondanám, hogy teljesen elégedett vagyok a játékunkkal – mondta a mérkőzést követően Marco Rossi. – Voltak olyan pillanatok a mérkőzésen, amikor nem azt tettük a pályán, amit kellett volna. Az első gól után túlságosan visszahúzódtunk, és a második félidőben is voltak ilyen periódusok. Nem próbáltunk annyira támadni, mint kellett volna, kicsit bennünk lehetett, hogy vár még ránk egy másik mérkőzés is. Amiért jöttünk, azt teljesítettük, hiszen a célunk eléréséhez győznünk kellett ezen a meccsen, de a többi rivális ellen, így Wales ellen is eredményesnek kell majd lennünk.”

Szövetségi kapitányunkat a mérkőzés hajrájában a játékvezető elküldte a kispadról. Marco Rossi erre az esetre is kitért:

“Számomra hihetetlen, ami a kiállításomnál történt. Egyszer sem léptem ki a technikai zónából a mérkőzés során, ennél a helyzetnél annyi történt, hogy háromszor megkérdeztem, mi történt. Semmilyen tiszteletlenség nem történt, egyetlen  csúnya szó sem hagyta el a számat, teljesen érthetetlen számomra a játékvezető döntése – mondta a szakember az esetről.”

Forrás, fotó: MLSZ