Marco Rossit már a Serie A egyik legnagyobb csapatával is hírbe hozták – reagált a kapitány

A napolitoday.it számolt be arról a napokban, hogy Marco Rossi neve is felmerült a nápolyi kispad kapcsán. A magyar válogatott szövetségi kapitánya annak ellenére is sikeresen szerepelt a nemzeti csapattal az Európa-bajnokság csoportkörében, hogy három meccsén 2 pontot szerzett. A portugálok ellen 3-0-ra elveszített találkozót követően a vb-címvédő franciák (1-1) és a Münchenben az életükért küzdő németek (2-2) sem bírtak a mieinkkel.

Bár korábban Rossi elmondta, hogy kevés esélyt lát arra, hogy hazájában legyen még edző, ezúttal, a Radio Punto Nuovónak nyilatkozva nem zárta ki ennek a lehetőségét. És nem zárkózott el azelől sem, hogy egyszer a Napoli edzője legyen.

Egy kispad Olaszországban? Remélem, hogy edzői pályafutásomat otthon fejezhetem majd be.

Sosem mondtam semmi rosszat az olasz futballról vagy a rendszerről, csak annyit nyilatkoztam, hogy mivel rengeteg kiváló edző van otthon, egy bizonyos szint fölött már nem kaptam lehetőséget, hiába töltöttem el jó néhány évet edzőként a hazámban. De ez az én hibám is: jobban kellett volna kapcsolatokat építenem.

Hogy egyszer a Napoli edzője legyek? A feleségem családjában mindenki nekik szurkol, szóval hihetetlen dolog lenne. De én már annak is örülnék, ha megnézhetnék néhány Spalletti-edzést…

– nyilatkozta a kapitány, utalva arra is, hogy az említett Spallettit alig pár hete nevezték ki Nápolyban, így jelenleg aligha aktuális az edzőváltás a délolasz csapatnál.

Rossi: “A fiúk három mérkőzést oroszlánként harcoltak végig, büszkévé tették az egész országot” – értékelés