Märcz Tamás: Csak gratulálhatok a fiúknak, mert csak a nagyon erős szerb csapattól kaptunk ki

marcztamas2017vizesvb01

A férfi válogatott edzője hosszasan értékelt a csapat 5. helyét az Universiadén. 

marcztamas2017vizesvb01

Fotó: MTI /archív

Märcz Tamás: „A nemzetközi vízilabdában már közismert, hogy mennyire nehéz a japán csapat ellen játszani. Rendkívül nagy figyelemre, koncentrációra és taktikai felkészültségre van szükség, hogy a kellemetlen játékuk ne érvényesüljön. Főleg, mert egy olyan japán válogatottal játszottunk, amely kilenc játékost hozott el a budapesti világbajnokságon szereplő csapatából. Fontosnak tartottuk ezt a mérkőzést, nagyon jól felkészültünk, és öröm volt nézni, ahogy a fiúk megvalósították azt, amit elterveztünk. Mindezt úgy értük el, hogy Jansik Szilárd nem játszott a sérülése miatt, és amíg mi 5, a japánok 16 emberelőnyt kaptak. A csapat szinte hibátlanul játszott, 16 labdát szerzett, és azt hiszem, bizonyította mindenki előtt, hogy egy megszokott és igazságos lebonyolításnál érmes helyen végzett volna, ez egészen biztos. Az egyik delegátus feltette a kérdést, hogy miért nem jeleztük időben, ha láttuk ezt a hibát. Nos, jeleztük. Két héttel a játékok megkezdése előtt a szervezőknek írtunk, megemlítve ezt a problémát, mondván aggályos, hogy már a negyeddöntőben újra találkozik egymással az adott csoport első és második helyezettje. így ugyanis szinte biztos volt, hogy magyar–szerb negyeddöntő lesz, miközben a másik ágon lévő csapatokkal csak a döntőben találkozhatunk, s gyengébb együttesek pedig simán az elődöntőbe juthatnak. Erre azt választ kaptuk, hogy így van leírva a versenyszabályzatban, és így lesz. Csak gratulálhatok a fiúknak, mert csak a nagyon erős szerb csapattól kaptunk ki. Számomra olyan mintha ezek a fiúk itt érmesek lettek volna, úgy gondolom nem volt hiábavaló, hogy itt voltunk. Gratulálok a férficsapat nevében a női csapatunk tegnap szerzett ezüstérméhez! – fejezte be a waterpolo.hu-nak.

EMLÉKEZTETŐ:

Férfi Universiade, 5. helyért:
Magyarország–Japán 14–8 (3–2, 6–2, 3–3, 2–1)
Gólszerzők: Német T. 3, Angyal 3, Kovács P. 3, Lőrincz 2, Gyárfás T., Sedlmayer, Kovács Gergő, ill. Inaba 3, Adachi, Kawamoto, Date, Koppu, Araki

A férfi Universiade végeredménye:

1. Szerbia
2. Oroszország
3. Olaszország
4. Franciaország
5. MAGYARORSZÁG
6. Japán
7. Hollandia
8. Nagy-Britannia
9. USA
10. Kanada
11. Ausztrália
12. Dél-Korea
13. Románia
14. Dél-Afrika
15. Argentína
16. Tajpej

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS