Mare Nostrum, Canet: Szabó-ezüst, Jászó-bronz folytatásként

A Mare Nostrum-körverseny első állomásán, Canet-en-Roussillonban a második nap is több versenyzőnk döntőzött, a dobogóra most ketten állhattak fel: Szabó Szebasztián 50 pillangón második, Jászó Ádám száz háton harmadik lett. Egy kisebb, londoni versenyen Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka is rajthoz állt, szintén szereztek érmeket, de az olimpiai szintet csak Zsu tudta megközelíteni 200 pillén.

Jászó Ádám folytatta kiváló szereplését Canet-ben: az első nap, 50 háton nyert aranyérmét követően vasárnap százon a harmadik helyen végzett. Szabó Szebasztián kedvenc távján, 50 pillangón lett második, 25 századdal a holland győztes Korstanje mögött – ellenben a legjobbként a mögötte becsapódó trióból, amely 0.05-ön belül érte el a falat. Szebi később 100 gyorson is finálézott, de ott ezúttal be kellett érnie a 8. hellyel, míg negyedik férfi döntősünk, Verrasztó Dávid 200 vegyesen lett hetedik.

A hölgyeknél az 5. hely divatozott, Pádár Niki 100 gyorson, Békési Eszter 200 mellen, 400 vegyesen Mihályvári-Farkas Viktória érte el ezt a pozíciót, míg Késely Ajna 400 gyorson lett negyedik – az éremtől és az olimpiai szinttől ezúttal mindannyian messze jártak.

A körverseny szerdán folytatódik Barcelonában, ahol a a tervek szerint Jászó-Szabó-Senánszky Petra hármas mellett Milák Kristóf, Sebestyén Dalma, Magda Boldizsár, Márton Richárd, Telegdy Ádám, Kapás Boglárka és Zombori Gábor is rajtkőre áll.

A hétvégén Londonban is rendeztek egy kisebb versenyt, ahol Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka indult (nyolc évvel azután, hogy szintén májusban sikert sikerre halmoztak az Eb-n…). Nos, Zsu 200 pillangón ezüstérmet szerzett és nem járt messze az olimpiai szinttől, 1.4 másodpercre (a 2022-es Eb óta nem úszott ilyen jól pillén), vegyesen ugyanakkor, bár dobogóra állhattak mindketten, egyelőre 5-68másodperc választja el őket Párizstól.

Mare Nostrum, Canet-en-Roussillon, 2. nap

A döntőbe került magyar versenyzők eredményei

Férfiak

100m gyors: 8. Szabó Szebasztián 50.11

50m pillangó: 2. Szabó Szebasztián 23.47

100m hát: 3. Jászó Ádám 54.88

200m pillangó: 7. Verrasztó Dávid 2:01.81

Nők

100m gyors: 5. Pádár Nikolett 54.42

400m gyors: 4. Késely Ajna 4:11.92

200m mell: 5. Békési Eszter 2:31.11

400m vegyes: 5. Mihályvári-Farkas Viktória 4:44.01

AP Race London

200m pillangó: 2. Jakabos Zsuzsanna 2:09.87

400m vegyes: 2. Hosszú Katinka 4:43.66, 3. Jakabos Zsuzsanna 4:46.83

A Mare Nostrum, Canet: Szabó-ezüst, Jászó-bronz folytatásként bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.