Egyedül Marosi Ádámnak köszönhető, hogy a 2008-ban Pekingben érem nélkül maradt magyar öttusasport nem járt hasonlóképpen Londonban. Idén merőben más a helyzet: a 2012-ben bronzérmes Honvéd-sportolónak a Riói olimpia évében keménynek ígérkező üldözőversenyt kell vívnia, hogy kvótához juthasson. Versenyről versenyre vándorolva, világranglista pontokra vadászva remélhetőleg májusban juthat el odáig, hogy már „csak” az olimpiai csúcsforma kialakításával kelljen foglalkoznia. A „Riói járatot” még elérni igyekvő ötszörös világ- és Európa-bajnok ennek ellenére is biztos abban, hogy céljának megvalósításában ezúttal semmi sem akadályozhatja meg. Még az sem, hogy az olimpia időszakában már 32 esztendősen nem a fiatalok lendülete viheti majd előre, illetve felfelé, legalább a dobogó harmadik fokára.
„Biztosra kell mennem, ezért annyi versenyen indulok majd, ahányan csak tudok, illetve amennyire szükségem lesz, hogy a világranglistán olimpiai indulást biztosító helyet foglalhassak el – nyilatkozta Marosi Ádám a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának. – A legkevésbé ideális forgatókönyv szerint négy Világkupa versenynek és a VK döntőnek, valamint a kvótaszerzés időszakát lezáró világbajnokságnak is neki kell futnom, de emellett olyan „B” kategóriás versenyeknek is, mint amilyen a nagy menetélés kezdetét jelentő e heti budapesti fedett pályás erőpróba lesz. Ahol máris 27 ország öttusázóival találkozhatok. Ezen a viadalon eddig még soha nem sikerült győznöm, most viszont a legjobbkor jönne egy erőt adó dobogós hely, és azzal járó pontok”
A kapufáról kifelé pattant a labda
A londoni olimpia utáni esztendőben Világkupa versenyeket nyert, és az Európa-bajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott. Egy évvel később csak annak örvendezhetett, hogy több nekifutás után először sikerült aranyérmet szereznie a magyarországi VK találkozón.
„Tavaly valahogy úgy jártam, mint az a csatár, aki hiába céloz jól, a labda mindig kifelé pattan a kapufáról. Berlinben, az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a kombinált futó-lövő számban az utolsó lövésig magabiztosan masíroztam előre, és a negyedik helyen álltam, amikor elkövettem azt a végzetes hibát, hogy a gondolataimat szabadjára eresztettem. Nem lett volna szabad azzal foglalkoznom, hogy karnyújtásra kerültem a dobogóhoz, nekem is kvótám lesz, mert az élsportnak éppen az a lényege, hogy az nyer, aki a célig összpontosítani tud. És képes a külvilág minden zavaró jelenségétől mentesíteni magát.”
Kapott hideget, meleget
A Londontól Rióba vezető út eddigi három és fél éves szakaszát úgy jellemzi, hogy kapott hideget és meleget is, de bármi is történt, annak megvolt a maga tanulsága. A sportban és a magánéletében is.
„A következtetéseket levontam, és úgy gondolom, hogy éppen a nehézségek leküzdése vitt előre, és faragott mentálisan stabilabb, a viszontagságokat jobban kezelő embert belőlem. Semmit se bántam meg, az viszont csak a most következő hónapokban fog kiderülni, hogy Ungár Nándorral, a Kovács Iván helyébe lépő új mesteremmel eredményesebb és kiegyensúlyozottabb leszek-e a vívásban. Mindent összevetve: az elveszített 2015-ös csatám után, amelyben vigaszként legalább a Kremlin Kupát sikerült megnyernem, idén a „londoni” önmagamra szeretnék rátalálni. Két, egyformán húzós feladat teljesítése vár rám. El kell jutnom az olimpiára, ott pedig bebizonyítanom, hogy tudok még annyit, mint Londonban. Vagy talán annál többet is. Ha arra gondolok, hogy a tavalyi világbajnokságon csupán 33 pont választott el a tervem teljesítésétől, más szóval a kombinált számban 24 másodperccel jobb idővel első nekifutásra olimpiai kvótás lehettem volna, ma is bosszankodok, de nekem most a legkevésbé kell ezzel foglalkoznom. Az biztos, hogy még egyszer nem követhetem el azt a hibát, ami tavaly pótvizsgára kényszerített. Feltehetően az utolsó olimpiám következik, amire utólag nagyon büszke szeretnék lenni” – hangsúlyozta Marosi Ádám.
(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MTI/Ujvári Sándor)
