Marozsán legyőzte Pirost a magyar meccsen

MH/MTI
2023. november 7. kedd. 10:53

A világranglistán 62. Marozsán és a 121. helyen álló Piros eddigi három nemzetközi tétmérkőzését Piros nyerte Sibenikben, a lengyelországi Grodzisk Mazowieckiben, valamint Splitben. A koronavírus-járvány idején, 2020 májusában is találkoztak a nézők nélkül megrendezett Budapest Kupán a Nemzeti Edzés Központban, akkor speciális szabályokkal – rövidített szettekben – Marozsán bizonyult jobbnak.

A bolgár fővárosban azonban nem salakon, hanem kemény borításon csaptak össze a magyar Davis Kupa-válogatott egyaránt 24 éves alapemberei. Az első öt gémben négy bréket láthatott a közönség, aztán az öt nappal idősebb Marozsán tudta hamarabb stabilizálni a játékát, és 5:3-nál kiszerválta a szettet.

A folytatás már simábban alakult, a Hajdúszoboszló SE sportolója gyorsan 4:0-ra elhúzott, majd a játszma harmadik brékjével lezárta a meccset, amely 66 percig tartott.

Marozsán a 16 között a kilencedik kiemelt szerb Miomir Kecmanoviccsal (56.) vagy a spanyol Roberto Bautista Aguttal (60.) találkozik.

A bolgár fővárosban 2019-ben döntős Fucsovics Márton (47.) – aki akkor a későbbi világelső Danyiil Medvegyevtől kapott ki – nyolcadik kiemeltként a selejtezőből érkező francia Terence Atmane-nal (134.) csap össze 19 óra körül.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Marozsán Fábián-Piros Zsombor 6:3, 6:1
később:
Fucsovics Márton (8.)-Terence Atmane (francia) 19.00 körül

Írta a Magyar Hírlap