Marquez elképesztő körrekorddal a pole-ban

Motor

2016. augusztus 20. szombat, 15:05

Noha sokáig úgy tűnt, a hétvégén eddig a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó Jorge Lorenzóé lehet a rajtelsőség, végül a Repsol Honda vb-éllovasa egy hihetetlen gyorskörrel elcsente előle az első helyet. Az első sorba Andrea Iannone fért még be, míg Valentino Rossi a hatodik pozícióba kvalifikálta magát.

Alig néhány perccel a negyedik edzés után, napos időben vette kezdetét a MotoGP brnói időmérője, amelynek első szakaszában az volt a kérdés, melyik két pilóta tud még beférkőzni a legjobb tíz mellé a Q2-be. A legnagyobb nevű résztvevő kétségkívül Dani Pedrosa volt, az első körök után ennek megfelelően az ő nevével kezdődött az eredménylista. A hondás simán meg is tartotta az első pozíciót, mögötte azonban nagy csatát vívott a továbbjutásért Danilo Petrucci és Bradley Smith, amelyből végül a brit került ki győztesen.

Újabb tíz perc pihenőt követően máris jött a kvalifikáció második szakasza, ahol immár a legjobbak is pályára gurultak. A hétvége eddigi leggyorsabb embere, Jorge Lorenzo nem sokat lacafacázott: rögtön első nekifutásra 1:54 végi időt repesztett – igaz, ez egyelőre elmaradt délelőtt elért pályacsúcsától. Mögötte Marc Marquez tűnt fel a második helyen, megelőzve a szokás szerint remekül helyezkedő Hector Barberát, valamint a negyedik hellyel kezdő Valentino Rossit.

Marquez-időmérő-főkép_1

Miközben a női kajaknégyesünk megszerezte a magyar küldöttség nyolcadik aranyérmét a riói olimpián, Lorenzo megnyitotta a hajrát egy, az előzőnél gyorsabb körrel. Marquez azonban még nála is jobb időt ért el, ráadásul mindezt úgy, hogy az utolsó kanyarban még Rossit is meg kellett előznie – az eredmény egy új, 1:54.596-os körrekord!

Marquez idejét végül már nem is sikerült megdönteni, így a világbajnoki éllovas megszerezte szezonbeli ötödik rajtelsőségét. Lorenzónak így maradt a második hely, az első sorba pedig végül Andrea Iannone fért még be a Ducatival. Aleix Espargaro lett a negyedik a Suzukival – ezzel négy különböző márka zárt az élen –, majd következett Barbera és Rossi, míg a top10 sorrendjét Dovizioso, Vinales, Pedrosa és Crutchlow tette teljessé. A MotoGP csehországi programja vasárnap délelőtt folytatódik a bemelegítéssel, a futam pedig 14 órakor rajtol majd – a legfőbb kérdés, hogy milyen időjárási körülmények között, az előrejelzések szerint ugyanis elképzelhető egy esős versenynap.

Az időmérő edzés összesített végeredménye:

1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1’54.596  
2. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1’54.849 0.253 / 0.253
3. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati 1’55.227 0.631 / 0.378
4. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1’55.324 0.728 / 0.097
5. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati 1’55.437 0.841 / 0.113
6. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1’55.509 0.913 / 0.072
7. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1’55.748 1.152 / 0.239
8. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1’55.787 1.191 / 0.039
9. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1’55.841 1.245 / 0.054
10. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 1’55.930 1.334 / 0.089
11. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1’56.115 1.519 / 0.185
12. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1’56.522 1.926 / 0.407
Kiesett a Q1-ben:          
13. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Yakhnich Ducati 1’56.148  
14. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati 1’56.263  
15. Eugene LAVERTY IRL Pull & Bear Aspar Team Ducati 1’56.535  
16. Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1’56.718  
17. Loris BAZ FRA Avintia Racing Ducati 1’56.797  
18. Yonny HERNANDEZ COL Pull & Bear Aspar Team Ducati 1’56.805  
19. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1’57.062  
20. Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 1’57.606  

Forrás: www.formula.hu – RSS