Marquez esése ellenére is a pole-ban, Rossi a második

Motor

2016. április 2. szombat, 20:34

A negyedik tréninghez hasonlóan a kvalifikáció is roppant drámaian és izgalmasan alakult Termasban. Marc Marquez az utolsó percben bukott, ám a rajtelsőséget így sem tudták elvenni az egész hétvégén remeklő spanyoltól. A repsolos mögött a két gyári Yamaha végzett, akik közül ezúttal Valentino Rossi szerepelt jobban.

Q1

A negyedik szabadedzésen történt megszakítások miatt félórás késéssel vehette kezdetét a MotoGP argentínai időmérője. Az első szakaszban az volt a kérdés, melyik két versenyző jut még be a Q2-be: az első percek után Pol Espargaro és Jack Miller állt a legjobban, az ausztrál azonban rögtön bemutatott egy kicsúszást is a gyorsköre után. Bradley Smith aztán nála és saját társánál is gyorsabbnak bizonyult, ám Miller sem hagyta annyiban a dolgot: az utolsó percekben ismét támadást indított a Tech3 duója ellen. A nagy igyekezetnek azonban egy újabb esés lett a vége, így végül a két yamahás jutott tovább, kiejtve Miller mellett többek között Scott Reddinget, illetve a végén mindkettejüket megelőző Loris Bazt is.

A Q1 végeredménye:

1. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1’40.552  
2. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1’40.715 0.163 / 0.163
3. Loris BAZ FRA Avintia Racing Ducati 1’40.744 0.192 / 0.029
4. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati 1’40.750 0.198 / 0.006
5. Jack MILLER AUS Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 1’40.881 0.329 / 0.131
6. Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1’40.897 0.345 / 0.016
7. Eugene LAVERTY IRL Aspar Team MotoGP Ducati 1’40.990 0.438 / 0.093
8. Michele PIRRO ITA OCTO Pramac Yakhnich Ducati 1’41.116 0.564 / 0.126
9. Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda 1’41.157 0.605 / 0.041
10. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1’41.611 1.059 / 0.454
11. Yonny HERNANDEZ COL Aspar Team MotoGP Ducati 1’41.692 1.140 / 0.081

Marquez-időmérő-főkép

Q2

Tíz perc szünet után máris következett a legjobb rajthelyekről döntő második szakasz. Marc Marquez nem sokat totojázott: rögtön első gyorskörével megfutotta a hétvége addigi legjobbját, bő egy másodpercet kiosztva a komplett mezőnynek! A repsolos mögött egy ideig Jorge Lorenzo tanyázott a második helyen, de aztán mindkét gyári Ducati átlépte a yamahást – igaz, Andrea Iannone sem tudott másodpercen belülre kerülni Marquezhez képest. Némi meglepetésre Valentino Rossi volt az első, aki a spanyol mellett át tudta törni az 1:40-es határt, ezzel a „Doktor” feljött másodiknak, de borítékolható volt, hogy az utolsó percek nagy tűzijátékot hoznak még.

A finálét Smith bukása nyitotta, így biztossá vált, hogy a brit utolsó helyen végez a Q2-ben. Nem sokkal később aztán Marquez is elcsúszott az 1-es kanyarban, így ő sem tudott már javítani a hajrában. Végül aztán nem is volt rá szüksége: bár többen is javítottak – sőt, Rossi az egyik szektorban piros részidőt futott –, a hondást nem tudták megelőzni, így övé lett a pole pozíció. A Yamaha olasz motorosa végül szintén megőrizte második pozícióját, ami szokatlanul jó helyezést a kilencszeres világbajnoktól, míg az első sort csapattársa, Jorge Lorenzo teszi majd teljessé. A másodikba Dani Pedrosa, valamint a Dovizioso, Iannone sorrendben végző Ducatik kvalifikálták magukat, majd jött Maverick Vinales a Suzukival, a top10-et pedig Barbera, Crutchlow és Pol Espargaro tették teljessé.

Rossi-kvali

A királykategória termasi programja itthoni idő szerint 15:40-kor folytatódik a bemelegítő edzéssel, majd 21 órakor következik a futam – a DigiSport 3 a két kisebb géposztály versenyeihez hasonlóan élőben közvetítik a viadalt.

A Q2 végeredménye:

1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1’39.411  
2. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1’39.786 0.375 / 0.375
3. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1’39.944 0.533 / 0.158
4. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1’40.011 0.600 / 0.067
5. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1’40.198 0.787 / 0.187
6. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati 1’40.272 0.861 / 0.074
7. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1’40.375 0.964 / 0.103
8. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati 1’40.524 1.113 / 0.149
9. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 1’40.528 1.117 / 0.004
10. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1’40.654 1.243 / 0.126
11. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1’40.708 1.297 / 0.054
12. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1’40.893 1.482 / 0.185

A teljes rajtsorrend:

1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda
2. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha
3. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha
4. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda
5. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati
6. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati
7. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki
8. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati
9. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda
10. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha
11. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki
12. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha
13. Loris BAZ FRA Avintia Racing Ducati
14. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati
15. Jack MILLER AUS Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda
16. Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia
17. Eugene LAVERTY IRL Aspar Team MotoGP Ducati
18. Michele PIRRO ITA OCTO Pramac Yakhnich Ducati
19. Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda
20. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia
21. Yonny HERNANDEZ COL Aspar Team MotoGP Ducati

Forrás: www.formula.hu – RSS