Marquez: Meglepetést okozhat a Ducati

Motor

2016. január 16. szombat, 09:34

A Repsol Honda spanyol motorosa szerint a bolognai gyártó előnyben lehet az előttünk álló 2016-os évad elején, miután ők már dolgoztak a Magneti Marelli által biztosított elektronikával. Csapattársa, Dani Pedrosa úgy véli, nagyon nehéz előre megjósolni az erőviszonyokat.

Az idei szezon egyik legnagyobb változása a Michelin visszatérése mellett, hogy immár mindenki számára kötelező lesz a Magneti Marelli motorvezérlő-elektronikai (ECU) szoftverét használni. A bő két hónap múlva rajtoló évad előtt az egyik legnagyobb kérdés, hogy ezek a módosítások mennyire kavarják majd meg az eddig megszokott erőviszonyokat. A Ducati például már használta az említett cég elektronikáját – igaz, a szoftvert gyári státuszúként saját maguk fejlesztették hozzá –, és Marc Marquez szerint ez előnyt is jelenthet az olasz gyártó számára:

Ducati-főkép

„Tudjuk, hogy nehéz lesz úgy megérkezni az első versenyre, hogy mindent maximálisan összeraktunk. A Ducati ugyanakkor jól kezdhet, hiszen dolgoztak már ezzel az elektronikával” – vélekedett a fiatal spanyol, akinek szavait a motorsport.com szakoldal idézi. „Jerezben elég erősnek tűntek: meglepetést okozhatnak és futamokat nyerhetnek. A holtszezon során minden megváltozhat az első és az utolsó nap között.”

Marquez már közvetlenül a november végén lezajlott privát jerezi teszt után is úgy vélte, hogy a Ducati rendelkezik némi fórral velük szemben. Repsolos kollégája, Dani Pedrosa ugyanakkor óvatosabban fogalmaz: szerinte most még lehetetlen bármit is megjósolni a 2016-os erőviszonyokkal kapcsolatban.

„A bajnokság eleje egy ugrás lehet az ismeretlenbe” – fogalmazott Pedrosa. „Mindenkiben megvan a potenciál, hogy meglepetést okozzon, és jelen pillanatban azt is nehéz megmondani, hogy mi hol állunk. Szükségünk van néhány módosításra a jerezi teszt után. Decemberben találkoztunk a mérnökökkel Japánban, de roppant elfoglaltak voltak, mert épp az adatokat elemezték. Muszáj fejlődnünk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS