Martin Albertsen távozik a Ferencváros kispadjáról – ki a felelős az érkeztetéséért?

Távozik a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról a nyáron érkezett Martin Albertsen.

Albertsen
Fotó Scanpix / Ritzau Scanpix & Handball Suisse

A zöld-fehér klub tájékoztatása szerint a dán tréner szerződését saját kérésére bontották fel közös megegyezéssel, a csapat irányítását ideiglenesen az eddigi másodedző, Allan Heine veszi át.

A Ferencváros júniusban jelentette be, hogy Martin Albertsen veszi át a 15 év után távozó Elek Gábor helyét a vezetőedzői poszton. A 49 éves dán szakembernek azonban mindössze nyolc tétmeccs jutott a Fradi kispadján: a bajnokságban ugyan mind a négy mérkőzését megnyerte az FTC, a Bajnokok Ligájában azonban – az előző szezon döntőseként – négy forduló után is nyeretlen: három vereséggel és egy döntetlennel mindössze a hetedik, utolsó előtti helyen áll a csoportjában.

Forrás: Fradi.hu / M4 Sport

 

Eddig a rövid, hivatalos közlemény, amelyet olvasva bizonyára nem csak a „direkt” Fradi drukkerek sóhajtanak néhány nagyon mélyet. Ki-ki a megfelelő helyen hálálkodhat is – ez a dolgok egyik fele.

Más kérdés, hogy az ugyancsak külföldi másodedző veszi át a csapat felkészítését – ez nyilván egy kényszerhelyzet, amit max. 1-2 héten belül meg kell oldani.

A történések lényege:

fel kellene már hagyni ezzel az eszetlen külföld-imádattal! És azzal is, hogy egy ilyen felelőtlen és megalapozatlan döntésért nyilvánosan SOHA SENKI nem kap még egy ejnye-bejnyét sem! Pedig nem csak a tisztes (túlméretezett?) fizetéseket kellene felemelni, hanem olykor egy kis „büntit” is lehetne befizetni, mondjuk valami szociális alap javára.

És ami a legfontosabb:

talán mégis van itthon, Magyarországon is olyan edző, aki el tudná kalauzolni a Ferencvárost (és sok, más, kisebb-nagyobb csapatot!) talán, az Albertsen úrénál nagyobb sikerrel is. Ezt az „érzelmi sivatag” embert ugyanis a napnál nyilvánvalóbb, hogy TÉVEDÉS volt idehozni, akiről csak úgy ordít, hogy nem tud emberekkel érdemi kapcsolatot kiépíteni és folyamatosan karbantartani. Ehhez nem elég rágni a rágógumit és szenvtelen arccal nézni a történéseket. Ami pedig az időkéréseket illeti, a játékosokról lerítt, hogy legtöbbjüknek vajmi kevés fogalma van arról, amit a szuperlatívuszokban elővezetett dán mester elmondott.

Itt is érvényes a mondás: jobb később, mint soha! Főleg akkor, ha az ÉRDEMI tanulságok levonása is megtörténik. Most a Ferencvárosnál, holnapután máshol.

(jochapress / Jocha Károly)

Az FTC döntetlent játszott Korsós Dorina csapatával, a DVSC három góllal kikapott Dániában

Post Views: 4

JochaPress