Márton Anita hétfőn kezdheti meg a megérdemelt pihenőt


A riói olimpián súlylökésben bronzérmes Márton Anita a játékokat követően, hazaérkezése után sem pihent. Az elmúlt egy hónapban több külföldi és hazai versenyen is szerepelt. Csütörtökön az idény utolsó nemzetközi viadalán a Gyémánt-liga fináléban Brüsszelben állt dobókörbe.

„Ez egy különleges verseny volt, a város főterén állítottak fel egy pályát. Ehhez hasonló körülmények között idén egyszer már versenyeztem Finnországban. Csodás környezet volt, és a nézősereg is jó hangulatot varázsolt a számunkra. Minden dobó a maga választotta zenei aláfestésre dobhatott” – mondta honlapunknak a sportoló.


„Az első dobásomnál a fotósok vakufénye egy kissé megzavart, de utána dobásról dobásra javultam, s hatodikra a dobogó harmadik fokára is felkapaszkodtam. Hárman dobtunk 19 méter fölött, és megismétlődött a riói olimpia sorrendje a dobogón. A Gyémántliga-sorozatban végül a második helyen végeztem, csupán az új-zélandi Adams előzött meg. Igaz, így lecsúsztam a pénzjutalomról, de mindenképpen jól hangzik a jövőre nézve is, hogy a sorozat második helyén zártam” – mesélte hazautazása előtt a Sheraton hotel halljában a történteket.

Márton Anita sietett haza, hiszen várták klubtársai, hogy szombat-vasárnap a Viharsarok csapatában, Magyarország Atlétikai Csapatbajnokságán búcsúzzon az idei versenyidénytől. Székesfehérváron aztán értékes tagja volt csapatának, hiszen a súlylökésben (18.35) és diszkoszvetésben (57.12) is győzött, a kalapácsvetésben (46.58) pedig 5. lett, sok értékes pontot szerezve ezzel a szegedi gárdának.


Most már jöhet a jól megérdemelt pihenő, hogy utána újult erővel készüljön fel a következő évadra, ahol fedettpályás Eb és szabadtéri vb áll előtte, na meg a 20 méteres álomhatár túlszárnyalása.

A Brüsszelben készült beszélgetés az alábbi képre kattintva megtekinthető:
A rangos brüsszeli versenyre további két riói olimpikon magyar atléta kapott meghívást. Baji Balázs 110m gáton hetedik, Kővágó Zoltán a diszkoszvetésben kilencedik lett.

A pekingi olimpián a női 4x100m váltók versenyében győztes orosz stafétát az utólagos doppingellenőrzés során Julija Csermoszanszkaja pozítiv eredménye miatt kizárták a versenyről, a négy atlétának az aranyérmét vissza kellett adnia. Itt a Gyémánt-liga versenyen vehette át, a pekingi olimpián ezüstérmes belga váltó pedig az aranyérmet.


(Balról az aranyérmes váltó: Kim Gevaert, Hanna Marien, Élodie Ouédraogo, Olivia Borlée)
 
(MOB, fotó: brussels.diamondleague.com, Kámán Bálint, Róth Tamás)

Forrás: www.mob.hu – RSS