Marton Gergely a barcelonai elődöntőben

Ralikrossz

2016. szeptember 20. kedd, 21:21

Az elmúlt hétvégén, a Formula-1-es versenyhelyszínként is ismert barcelonai versenypálya ralikrossz nyomvonalán rendezték meg az FIA Rallycross Világbajnokságot kísérő Super1600-os FIA Rallycross Európa-bajnokság idei ötödik futamát, amelyen az M-F Motorsport versenyzője, Marton Gergely is versenybe szállt Európa legjobbjaival. Az ifjú pilóta életében először elődöntőbe jutott a toptechnikákkal teletűzdelt mezőnyben, és a döntőtől is csupán egyetlen egy pozíció választotta el.

A Super1600-as kategóriában a magyar bajnokságot jelenleg vezető Gergő nagyon várta már a barcelonai versenyt, hiszen az előző két Európa-bajnoki futamot ő kihagyni kényszerült, így kellőképpen motiváltan és sikerre éhesen állt oda már az első előfutam rajtjához is a kategória abszolút csúcsát jelentő elitmezőnyben.

marton-gergely-ralikrossz-eb-barcelona-3

A magyar csapat saját építésű Skoda Fabia Mk2-es versenyautója egész hétvégén hibamentesen működött, és noha az abszolút topcsapatok tempójától még egy picit elmaradnak, Gergő végig ott loholt az élmezőny nyomában, és stabilan erős teljesítményének köszönhetően a négy előfutam összesített eredményei alapján sikerrel kiharcolta az elődöntőbe jutást. Noha a pontszerzés korábban már kétszer is sikerült neki az Eb-mezőnyben, az elődöntőbe most először jutott be, így ez nagy siker volt mind a pilóta, mind a csapat számára, és kevés híja volt, hogy rögtön az újabb jelentős lépcsőfokot: a döntőbejutást is megugorják együtt.

Az elődöntőben Gergő az utolsó helyről rajtolt, ám kiváló taktikázásának és erős tempójának hála két pozíciót is javítani tudott, és 4.-ként intették le futamában. Mivel mindkét elődöntőből az első 3 helyezett versenyző jut csak tovább a döntőbe, így ezúttal pont Gergő előtt húzták meg a vonalat, de csüggedésre semmi ok, hiszen az elődöntőbe jutással a csapat teljesítette előzetesen kitűzött célját, és ami ennél sokkal fontosabb: újabb jelentős lépést tettek a fejlődés és a topcsapatokhoz való közelebb kerülés útján.

marton-gergely-ralikrossz-eb-barcelona-1

„Nagyon jó volt minden, hihetetlenül élveztem ezt a hétvégét” – elevenítette fel barcelonai élményeit Gergő hazaérkezése után. „Már a versenyt megelőző tesztünk is nagyon jól sikerült, és igaz, egy másik pályán, de sikerült jól beállítanunk az autót, így magabiztosan, felkészülten kezdhettem meg a hétvégét. Barcelonában most jártunk először, így a pálya számomra és az összes csapattag számára teljesen új volt – ez jelentett némi kihívást, de szerencsére hamar megtaláltuk a tempót és a formát. Nagyon tetszett a pálya, az autó is jó volt, technikai hibák sem sújtottak, úgyhogy elég gördülékeny hétvégénk volt. Persze minden futam szinte minden körében volt valami akció a pályán, de semmi különös, csak a szokásos „rallycross action”, ami ebben a sportban mindig benne van a pakliban. Ezt leszámítva, a nagyobb kalamajkákból szerencsére sikerült kimaradni.”

marton-gergely-ralikrossz-eb-barcelona-2

„Köszönöm a csapatnak a kiváló munkát, és köszönöm mindenkinek, aki szurkolt. Örülök, mert úgy érzem, ez a jó, elődöntős szereplés mindannyiunknak erőt adhat a folytatásra. Úgy gondolom, amit lehetett, azt kihoztuk ebből a hétvégéből. Itt tartunk jelenleg, de nem vagyunk olyan messze az abszolút élmezőnytől sem, igaz, az most is látszott, hogy a döntős helyekre tényleg csak a nemzetközi topcsapatok tudnak odaférni. Ehhez még egy picit fejlődnünk kell, de szerintem jó úton járunk, és Barcelonában egy komoly lépést tettünk a jó irányba. Bízunk a hasonlóan pozitív folytatásban, és tovább dolgozunk érte!” – zárta gondolatmenetét Marton Gergő. 

Forrás: www.formula.hu – RSS