Marton Gergely: Pont, pont, pont…

Egyéb

2016. június 2. csütörtök, 13:47

Az elmúlt hétvégén az angliai Lydden Hillben rendezték az FIA Rallycross Világbajnokság, valamint a Super1600-as FIA Rallycross Európa-bajnokság aktuális fordulóját. Az ez utóbbi versenysorozatban érdekelt Marton Gergely a 26 főt számláló mezőnyben a 14. helyen végzett, ezzel három Európa-bajnoki pontot szerzett az M-F Motorsport saját építésű Skoda Fabia Mk2-esének volánjánál.

Az igazán nagy bravúr, az elődöntőbe és a döntőbe való bejutás egyelőre tehát még várat magára a 18 éves tehetség és magyar csapata számára a Super1600-as kategória abszolút csúcsát jelentő Európa-bajnoki elitmezőnyben, de egyre inkább közelebb kerülnek a tűzhöz, és a most megszerzett három pontot akár jelképesnek is tekinthetjük. Itt még nincs vége ennek a mondatnak, lesz még folytatás, és sokat sejtető, sok jóval kecsegtető volt a mostani szereplés…

RB1_1516

Ami mindenképp pozitívum, hogy a stabil, kiegyensúlyozott teljesítmény és a javuló tendencia már most tetten érhető volt a részeredményekben, hiszen Gergő a négy előfutamban sorrendben a 16., 15., 14. és még egyszer a 14. helyet szerezte meg. Erre a fajta a felfelé ívelő stabilitásra lehet építeni a folytatásban, és ez lehet a kiugró eredmények alapja ebben a rendkívül kiegyenlített Eb-mezőnyben. Már csak gyorsulni kell még egy picit, hogy saját erőből meglegyen az elődöntőbe, majd onnan a döntőbejutás. De itt tizedmásodpercekről beszélünk, nem fényévekről!

„Sem elégedett, sem csalódott nem vagyok a Lydden Hill-i eredmény miatt. Keményen küzdöttünk, és mindent megtettünk a jó szereplés érdekében, de ez most ide volt elég” – kezdte értékelését Marton Gergő. „Nyilván a 14. hely nem látszik egy kimagasló eredménynek, de mi érezzük magunkon a fejlődést, és egyre közelebb érezzük magunkat a tűzhöz: ahhoz, hogy saját erőből, bármiféle szerencse nélkül is be tudjunk jutni az elődöntőbe és a döntőbe. Most is nagyon kicsivel csúsztunk csak le az elődöntőről, és úgy érzem, jó úton járunk ahhoz, hogy ezek a nüánszok hamarosan már a mi javunkra döntsenek. Köszönöm a csapatnak a sok-sok áldozatos munkát, ezen az úton szeretnénk haladni tovább” – tette hozzá.

RB2_1120

Sem a csapat, sem a pilóta számára nincs megállás, hiszen néhány napon belül, az előttünk álló hétvégén már az osztrák földön található Greinbachban fognak versenyezni, a Rallycross Országos Bajnokság és az FIA Közép-Európai Zóna Trófea aktuális futamán. Gergő szép emlékeket őriz az osztrák pályáról, mivel még legelső, Junior Kupás évében itt szerezte meg pályafutása első győzelmét. Jelenleg a Super1600-as kategória magyar bajnoki listavezetőjeként érkezik a helyszínre, és az elsődleges célja az lesz, hogy ezt a vezető pozíciót megőrizze. „Nem lesz könnyű, mert egész jó kis mezőnyünk lesz, és a többiek nagyon elszántak, de természetesen mi sem fogjuk hagyni magunkat, és mindent megteszünk a győzelemért” – tekintett a greinbachi futam elébe Marton Gergő. 

Forrás: www.formula.hu – RSS