Másodszor is legyőzte a finneket az U19-es válogatott

image

A Szepessy László vezette U19-es válogatott lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a május végén kezdődő Európa-bajnoki selejtező elitkör előtt.

U19-es válogatottunk kedden elsősorban az első félidőben mutatott jó játékának köszönhetően 2-1-re nyert a házigazda finnek ellen. A mai második találkozón még nagyobb volt a mieink fölénye, s bár csak egy góllal, 3-2-re győzött a csapat, a játék képe alapján akár fölényes is lehetett volna a siker.

Szepessy László ezúttal az Ambrusics Róbert – Baráth Botond, Nagy Bálint, Kelemen Dávid, Farkas Norbert – Kovács István, Windecker József, Czár Richárd (Skriba Máté, 53.), Ponczók Csaba, (Zamostny Balázs, 90.) – Vernes Richárd (Elek Bence, 90.), Ugrai Roland (Nagy Gergő, 60.) összeállításban szerepeltette csapatát.

A mieink már a mérkőzés elején jelentős fölényt alakítottak ki, több látványos támadást is vezettek, és a 12. percben Kovács István találatával megszerezték a vezetést. Három perccel később már két gól volt a válogatott előnye, ezúttal Vernes Richárd volt eredményes. A magabiztos vezetés tudatában játékosaink felszabadultan játszottak, és akár két-három újabb találatot is szerezhettek volna a szünetig, ám több kecsegtető lehetőség is kimaradt, a házigazdák pedig a 40. percben büntetőből szépítettek.

Fordulás után csapatunknak mindössze 20 másodpercre volt szüksége az újabb gól megszerzéséhez, Kovács szenzációs egyéni akciója után önzetlenül Ponczók Csaba elé tálalt, aki kihasználta a ziccert, és az üres kapuba lőtt. A folytatás is a magyar válogatotté volt, de a további gólok elmaradtak, a finnek pedig a hajrában egy szerencsés találattal beállították a 2-3-as végeredményt.

– Sikerült még eredményesebben futballoznunk, mint az első mérkőzésen, és amellett, hogy három gólt szereztünk, könnyedén lőhettük volna további három-négyet is, ha kicsivel jobb a helyzetkihasználásunk – mondta a lefújás után Szepessy László. – Játékban is javultunk az első meccshez képest, és bár a fölényes győzelem helyett egygólos sikerrel zártuk a találkozót, a győzelmünk egy pillanatig sem volt kérdéses. Úgy gondolom, rendkívül hasznos tapasztalatokat szereztünk a túrán, a finnek dinamikus játékához hasonló teljesítményre számíthatunk az Eb-elitkörben is az ellenfelektől. Ezúttal többségben támadó szellemű játékosok voltak a keretben, ennek megfelelően a csapat támadóbb arculatát ismerhettem meg. Folytatjuk a felkészülést az Eb-selejtezőre, május 23-án azzal a céllal megyünk Telkibe edzőtáborozni, hogy a most tapasztalt kiváló csapategységet átmentsük a törökországi mérkőzésekre.