Massa elfelejtené a Brazil Nagydíjat

F1

2015. november 15. vasárnap, 21:04

Szerző: Berta Kitti; Fotó: Williams

Bottas szerint az ötödik hely volt a maximum, amit az F1-es Brazil Nagydíjon elérhettek, mivel a Ferrarik tempóját nem tudták megközelíteni, Massa viszont nagyon bosszús az elért eredményük miatt.

Valtteri Bottas számára jól kezdődött a verseny, a rajtot követően sikerült megelőznie Nico Hülkenberget és Danyiil Kvjatot is, ami véleménye szerint kulcsfontosságú volt az egész futamot tekintve. „A start nagyon jól sikerült. Fontos volt, hogy az egyik Red Bullt és az egyik Force Indiát magam mögé utasítsam, máskülönben nem lett volna egyszerű. Egyébként nagyrészt magányosan telt a versenyem.”

 Massa

Felipe Massa számára az év fénypontját jelentette volna a Brazil Nagydíj, hiszen rendkívül büszke arra, hogy hazai versenyén rajongók tízezrei szurkolnak neki a helyszínen. Ezúttal azonban nem a tervei szerint alakultak a dolgok, és igyekezete csak a nyolcadik pozícióra volt elegendő. „Ez határozottan olyan brazil verseny volt, amit jobb lenne, ha elfelejthetnék. A teljesítményem összehasonlíthatatlan azzal a mértékű támogatással, amit a nézőktől kaptam.”

A Williams az ötödik és nyolcadik pontszerző helyezésekkel bebiztosította harmadik helyét a világbajnoki pontversenyben, így már biztos, hogy a Mercedes és a Ferrari után ők bizonyultak a legerősebb istállónak. „Ez a teljesítmény nagyon pozitív, amire építhetünk a következő évben is” – értékelt Massa, és Bottas is egyetértett vele. „Ez volt a célunk erre a szezonra, de jövőre még többet szeretnénk elérni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS