Massa otthon érzi magát a Williamsnél

F1

2016. január 4. hétfő, 14:34

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: Sam Bloxham/Williams; Nyitókép: Glenn Dunbar/Williams

A Ferrarit néhány éve elhagyó brazil F1-es úgy érzi, valósággal újjászületett a grove-i istállónál. Massa elmondása szerint nagyon tisztelik őt a csapatnál, és mindannyian a közös sikerért harcolnak.

Felipe Massa a Formula-1-es mezőny legrutinosabb tagjai közé tartozik: 2002-ben mutatkozott be a Saubernél, amelynél egészen 2005-ig versenyzett (leszámítva a 2003-as esztendőt, amikor a Ferrari tesztpilótájaként ténykedett). 2006-ban aztán leszerződtette őt a Ferrari Michael Schumacher mellé, majd amikor a hétszeres világbajnok német visszavonult (először), Kimi Raikkönen érkezése ellenére is inkább ő tűnt a maranellóiak húzóemberének. Bár végül a finn lett világbajnok kettejük közül 2007-ben, egy évvel később a brazilnak is csak egy hajszálon – egész pontosan egyetlen kanyaron – múlt az összetett elsőség.

Massa_Williams_AbuDhabi

Massa teljesítménye ezt a kudarcot, valamint súlyos hungaroringi balesetét követően aztán visszaesett, ráadásul a 2010-ben leigazolt Fernando Alonso egyértelműen háttérbe szorította őt. A spanyol oldalán négy szezont töltött el, ám a korábban 11 futamgyőzelmet jegyző pilóta többé már nem tudott a dobogó legfelső fokára állni, így végül úgy döntött, lelép az olasz istállótól, s átmegy a Williamshez. Ott aztán valósággal újjászületett a pilóta: 2014-ben pole pozíciót szerzett Ausztriában, s többször is dobogóra állhatott, egy évvel később pedig még a Ferrarival is szóba hozott Valtteri Bottast is majdnem lenyomta a pontversenyben.

Amikor arról kérdezték Massát, hogy valóban jobban érzi-e magát jelenlegi alakulatánál, a brazil határozott választ adott: „Abszolút! Ez egy remek csapat, az emberek igazán kedvesek és nagyon tisztelnek engem” – idézi szavait az F1i.com szakoldal. „Szóval igazán otthon érzem magam itt, és nagyszerűen dolgozunk együtt. Sosem vagyunk elégedettek, mindig többet szeretnénk elérni, és ez pozitív, hiszen folyton fejlődnöd és javulnod kell. Ezért küzdünk itt mindannyian: nem csak én, hanem a többiek is a csapatban.”

A Williams 2014-ben több alkalommal is a Mercedes elsőszámú kihívójának tűnt, tavaly ellenben egyértelműen a Ferrari mögé kerültek az erősorrendet illetően – igaz, mindkét alkalommal a konstruktőri tabella harmadik helyén zártak. Massa elismeri, hogy jóval nagyobb költségvetésű csapatok ellen kell felvenniük a versenyt, s ahogy azt már korábban elmondta, ehhez nekik háromszor akkora fejlődésre van szükségük, de továbbra is bízik a közös sikerben.

Forrás: www.formula.hu – RSS