Massa: Rosberg váltson csapatot

F1

2015. november 1. vasárnap, 14:52

Szerző: Strommer Benjamin

A Williams brazilja szerint Nico Rosbergnek egy istállóváltásra lenne szüksége, hogy megtalálja önmagát – Lewis Hamilton közben olyan nyilatkozatot tett, hogy a Mercedestől akar visszavonulni.

Az idei szezon már a harmadik, amely során Nico Rosberg és Lewis Hamilton csapattársak a Mercedesnél: eddig minden idényt utóbbi zárt jobb helyen, 2015-ben pedig különösen nagy a különbség a két versenyző között. Felipe Massa – aki átélt már hasonló helyzetet – úgy gondolja, Rosberg elveszítette a tiszteletet a csapaton belül, és ezen már csak egy átigazolás segíthet.

„Úgy gondolom, Nico helyzete csak rosszabbodni fog a következő évben, mert Lewis folytatja a nyerést, és a csapatot is megnyeri saját magának” – jelentette ki Massa őszintén az F1i.com megkeresésére. „Úgy gondolom, Nico egyedüli reménye az, hogy csapatokat vált, ezzel pedig újra felfrissülve száll csatába.”

Rosberg szerződése 2016-ban jár le. Köztudott, hogy a Mercedes nagy alapossággal egyengeti az idei DTM-bajnok Pascal Wehrlein pályáját, de azt a csapat részéről tagadják, hogy már a Rosberg távozása utáni időszakban gondolkodnának. „Ettől még nagyon messze állunk, mindkét versenyzőt szerződés köti hozzánk” – mondta Toto Wolff üzleti csapatvezető. „Élvezzük a velük való munkát, ezért még nem került sor párbeszédre, mivel továbbra is Nicóra és Lewisra koncentrálok.”

Ami biztos, Lewis Hamilton hosszabb távon tervez az istállónál maradni, jelenleg arról beszélt, hogy egészen pályafutása végéig, amely 2022-ben jöhet el. „Úgy képzelem, hogy a jelenlegi hároméves szerződésem után talán még egy kontraktust köthetünk, amely három vagy négy évre szól, és ennyi lenne számomra. Mindig beszélnek arról, hogy egy másik autót is ki kell próbálni, de én már megtettem a McLarennel és Mercedesszel. Nem tudni, hol leszünk három és fél, négy év múlva. Nem szeretem azt mondani, hogy soha, de úgy gondolom, kiváló lenne ezzel a csapattal befejezni a pályafutásom.”

Forrás: www.formula.hu – RSS