Mától folytatódik a munka Telkiben

Kilenc nappal a magyar válogatott első világbajnoki selejtezője, a Feröer-szigetek elleni, szeptember 6-i összecsapás előtt megkezdődött a keret közvetlen felkészülése a találkozóra.

Vasárnap folyamatosan érkeznek Telkibe a játékosok, a múlt hetet is az MLSZ edzőközpontjában töltő hazai kerettagok mellett immár a külföldön szereplő futballisták egy része is csatlakozott a csapathoz. Az idegenlégiósok közül többen már ma megérkeztek, a klubjaikban vasárnap pályára lépő labdarúgók pedig holnap érkeznek meg. Azoknak, akik délutánig megérkeztek az edzőtáborba, Bernd Storck szövetségi kapitány már tartott is egy edzést, a hétvégén mérkőzést játszó futballisták regeneráló tréningen, a többiek teljes értékű gyakorláson vettek részt.

A sikeres Európa-bajnoki szereplést követően először találkozik a teljes keret, a játékosoknak a szokásos fizikális, taktikai feladatok mellett a speciális körülményekre is fel kell készülniük, vagyis továbbra is az új műfüves pályán edzenek a kerettagok.

A szövetségi kapitány elmondta, hogy a taktikai feladatok mellett kiemelten fontos lesz, hogy a játékosok a szeptember 6-i mérkőzésre a lehető legjobb fizikai állapotba kerüljenek.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS