Mátraszentistvánon gyűjtötték a kilométereket alpesi sízőink

Eredményesen szerepeltek válogatott keret tagjaink a Magyar Sí Szövetség Mátraszentistvánon megrendezett versenyén.

Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítőknek a teljesítményekhez!

Nők:

  1. hely Szanyi Petra (Kömlőd-Kézenfogva Alapítvány)

Férfiak:

  1. Kertész Ádám (Fogócska SE)
  2. Krupánszky Gergő (Staféta DSE)
  3. Koltai Balázs (Kőszeg-WINK PSC)

Molnár Sándor szakágvezetőtől megtudtuk, hogy az alpesi sízőknek még tart a szezon és kihasználják a havas pályákon való csúszás, gyakorlás lehetőségét. Március 2-án összekötötték a kellemest a hasznossal. A gyakorló nap mellett a Magyar Sí Szövetség versenyt hirdetett a mátraszentistváni sípályára, több kategóriában is. Négy sportolónkat neveztük be erre a versenyre.

Molnár Sándor hozzátette: „Ez egy nagyon jó lehetőség volt, mivel nem csak a kilométerek gyűjtését tudták növelni a sízők, hanem a versenyszituációkat is gyakorolták. Más szövetség által szervezett eseményen az indulás előkészítését, rajtszám alapján a sorrend betartását, indítást, a becsúszást az indítóba, idegenekkel való kommunikációt tudjuk gyakorolni. Hasonló helyzetbe a Világjátékok alatt kerülhetnek a sportolók, illetve az edzők. A verseny előtt a pályanézést is gyakoroltuk. Fő szabály, hogy nem lehet folyamatában lecsúszni a pályán. Két- három kapu után megbeszéltük a stratégiát, a kanyarok ívét begyakoroltuk. A sípálya jó, középhaladó szintű volt. A meredek felső szakaszt egy lankásabb alsó rész követte, ahol a kapuk hasonló távolságúra voltak tűzve. A sportolóink teljes biztonsággal közlekedtek, esés nélkül, magabiztosan, mindkét szakaszban a pályán. A többi sportoló eredményéhez viszonyítva is jó eredménnyel végeztek. Köszönet illeti Molnár Zsoltot, aki eljött és segítette a munkámat. Természetesen köszönjük a résztvevőknek is, hogy ilyen nagy távolságra is eljöttek gyakorolni.”