Mazda CX-9 2016 – Japán szépség

Autó

2015. november 19. csütörtök, 09:45

Szerző: Mészáros Gergely

A modellfrissítés után a teljes európai piac számára elérhető lesz a hétüléses Mazda crossover, legalábbis a korábbi ígéretek szerint.

mazdacx9a

Erre szokták azt mondani, hogy Európába már túl nagy, míg az USA-ba még éppen csak elégséges. Az új generáció minden méretében nagyobb lett egy kicsit a korábbinál, így már a leghátsó sorban utazók is kényelmesen elférnek. Ugyanakkor a KODO dizájn szellemében megrajzolt vonalak jól hozzák a „Mozgás lelke” filozófiát, lendületes és egységes lett a formája az új CX-9-nek. Olyannyira, hogy az orra teljesen belesimul a márka új arculatába, így messziről gondolkodnunk kell majd, hogy melyik Mazda SUV is jön velünk szembe.

mazdacx9e

A belsejében gyakorlatilag szintén nem találkozunk olyan stíluselemmel, amely ne lenne már ismerős más Mazdákból, csak ebben minden egy kicsit nagyobb. S most jöjjenek a technikai adatok. Első körben egy benzines erőforrással érkezik a szabadidő-autó (ne felejtsük el, hogy az elsődleges piac az amerikai kontinens), mégpedig a 2.5 literes turbós SkyActiv-G motorral. A turbós aggregáttól 20 százalékkal több nyomatékot várnak, mint amit a régi 3.7 literes V6-os produkált, úgy, hogy közben lényegesen kevesebbet fogyasszon majd. Csúcsteljesítménye egyébként 227 lóerő, maximális forgatónyomatéka 420 Nm, ezzel bőven versenyképes lesz a nagyobb dízelmotorokkal szemben is.

mazdacx9c

Az újdonság amerikai forgalmazása a jövő év tavaszán indul majd el. Az európai értékesítés kezdetéről egyelőre még nincs információ, de az is biztos, hogy erre a piacra mindenképpen szükség lenne egy jó dízel erőforrásra. A japánok nem tűztek maguk elé elérhetetlen cél, hiszen a következő évben mintegy 50.000 darab CX-7 eladásával számolnak.

mazdacx9d

Forrás: www.formula.hu – RSS