McLaren: A Mercedes csak félti az előnyét

F1

2015. november 15. vasárnap, 13:35

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A wokingiak versenyigazgatója, Eric Boullier szerint a Mercedes nem a biztonság miatt aggódik a 2017-es, F1-es szabályok kapcsán, inkább a saját előnyét szeretné megtartani.

Szombaton mi is beszámoltunk róla, hogy a sportágban második éve egyeduralkodó Mercedes vezetői, Toto Wolff és Paddy Lowe is a biztonság mellett érveltek a 2017-es szabályokkal szemben – a két szakember ugyan nem ment neki frontálisan a tervezetnek, de szavaikból ki lehetett hallani, hogy nem igazán rajonganak az ötletért, holott a sportág javát szolgáló módosításokról lenne szó. Paul Hembery, a Pirelli motorsport igazgatója szinte azonnal válaszolt, és megerősítette Wolff és Lowe szavait, a véleményükkel alátámasztva saját akaratát, azaz a minél több 2016-os tesztnap elérését.

Noha a szabályok minimálisan változtak az elmúlt tél folyamán, a Ferrari így is közelebb tudott kerülni a Mercedeshez, és könnyen lehet, hogy már 2016-ban egyenrangú ellenfélként lépnek fel a brackley-i gárdával szemben. Addig még várnunk kell kicsit, de a maranellóiak formája aláhúzta, nem kell gyökeres átalakulás az erőviszonyok megváltoztatásához. Mindenesetre tény, hogy a riválisok a csillagos gárda megszorongatását látják a 2017-es „forradalomban”, Eric Boullier szerint pedig éppen emiatt nem ízlik a Mercedesnek a tervezet – a biztonsági aggályok csak afféle jól hangzó fedősztorikként szolgálnak.

„Úgy vélem, csak a szokásos játék folyik – a biztonságot emlegetve megyünk szembe bizonyos szabályokkal. De a Mercedes részéről ez nagyon kétségbeesett próbálkozásnak tűnik” – tette hozzá Boullier, akit szintén meg lehet érteni. Bár a McLaren-Hondánál óriási előrelépéseket várnak a következő szezontól, nyilván nagyobb esélyük lesz az előrelépésre 2017-ben, amikor a zavarosban való halászatból az addig gyengélkedők kaparinthatják meg a nagyobb fogást.

Forrás: www.formula.hu – RSS