McLaren: Még egy ilyen év, és…

F1

2016. január 11. hétfő, 11:15

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

Történetük legrosszabb F1-es szezonja után úgy vélekednek a McLarennél, hogy nem engedhetnek meg még egy ilyen évet magunknak, különben búcsút inthetnek világbajnok-pilótáiknak.

Jenson Button és Fernando Alonso az elmúlt másfél évtized legmeghatározóbb pilótái közé tartoznak, számtalan nagy csatát vívtak meg együtt. Ketten három világbajnoki cím tulajdonosai, és nagy reményekkel vágtak bele a Honda-kalandba tavaly év elején, de iyen gyatra eredményeke azonban ők sem számítottak.

Amikor arról kérdezték Eric Boullier-t, a McLaren sportigazgatóját, hogy a pilóták akkor is megtartják-e lelkesedésüket, ha az autó nem fog jól teljesíteni az első teszten, így válaszolt: „Nem hinném. Nem engedhetünk meg magunknak még egy ilyen évet…” – idézte a franciát a Motorsport.com.

„A versenyzőink beleláttak abba, amit csinálunk, mert nyíltak voltunk velük szemben. De természetesen ők sem akarnak még egy ilyen évet. Azért vannak az F1-ben, hogy a győzelemért harcoljanak, de legalábbis hogy versenyképesek legyenek” – tette hozzá Boullier.

A francia elmondta, bátorságot merít abból, hogy Button és Alonso is elkötelezett maradt a projekt iránt, a rettentően gyenge eredmények ellenére. „Nagyon fontos volt számomra, hogy az utolsó versenyen is pozitívak maradtak felénk. Persze frusztráltak voltak a történtek miatt, de jó érzés volt látni, hogy még 19 verseny után is jó hangulatban vannak.”

„Olvastam, ahogyan Fernando azt mondta, nem bánta meg a döntését, és továbbra is hisz a csapatban – ezt kéthetente elismétli, és amikor a gyárba jön, ugyanezt mondja. Számomra nagyon megnyugtató, hogy a bizalma továbbra is töretlen maradt egy ilyen év után” – tette hozzá Boullier.

Forrás: www.formula.hu – RSS