McLaren: Vandoorne készen áll majd 2017-re

F1

2016. március 25. péntek, 12:09

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: McLaren

A wokingi F1-es istálló első embere szerint belga tartalékversenyzőjük készen fog állni a bemutatkozásra a 2017-es szezonban – az más kérdés, hogy Alonso és Button mellett jut-e majd hely neki.

A McLaren első embere, Ron Dennis úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint Stoffel Vandoorne készen fog állni a Formula-1-es bemutatkozásra 2017-ben, de ettől függetlenül egyáltalán nem tűnik biztosnak, hogy erre sor kerülhet – és amennyiben igen, akkor arra a wokingiak színeiben kerülhet sor.

„Alaposan feltérképeztük a Formula-1 felé vezető útját, ahogy azt minden egyes alkalommal tesszük a McLaren nevelőprogramjának tagjaival. Várakozásaink szerint 2017-re készen fog állni” – idézi Dennist az f1.co.uk című lap. A jelenlegi pilóták szerződéséről mondottak alapján viszont nem tűnik valószínűnek, hogy ezt a McLarennél bizonyíthatja jövőre a belga:

vandoorne_dennis_cs

„Fernando újra és újra megerősíti, hogy szeretné kitölteni hároméves szerződését, melyben nincs se opciós jog, se a teljesítményre vonatkozó záradék, egyszerűen három évről szól. Jensonnal pedig a szezon során egyeztetünk majd. Viszont ne feledjük, ő egy világbajnok, az egyik legjobb versenyző, aki valaha szerepelt nálunk. Minden csapat boldog lenne, ha náluk versenyezne. Mi pedig határozottan azok vagyunk.”

Vandoorne idén a McLaren tartalékpilótai szerepét tölti be, emellett pedig a Super Formulában versenyez, a Honda-motoros Docomo Team Dandelion színeiben. A belga versenyző szombaton ünnepli 24. születésnapját.

Forrás: www.formula.hu – RSS