Még egy magyar csapattársa lett Buffonnak – Diósgyőrből igazolták

A DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendékének, Komlósi Bencének az SSD Parma Calcio 1913 vásárolta meg a játékjogát.

A fiatal belső védő már csatlakozott az új klubjához. A 2005-ös születésű belső védő 2 és fél éves szerződést kötött a patinás, jelenleg az olasz másodosztályban szereplő egyesülettel, ahol egyelőre az utánpótlásban fog majd szerepelni.

Komlósi hat éves korában kezdett el futballozni Kazincbarcikán, hat éven keresztül szerepelt a KBSC korosztályos csapataiban. Ezután egy szezont a Sajóvölgye Focisuliban töltött, innen egyenes útja vezetett a DVTK-hoz. Diósgyőrben az elmúlt négy évben végig járta a ranglétrát, fiatal kora ellenére már az U19-es csapatban is bemutatkozhatott.

Nagyon boldog voltam, amikor először értesültem arról, hogy külföldi csapatok érdeklődnek irántam – tekintett vissza a folyamat elejére Komlósi a dvtk.eu-nak. – Amikor egyszer Telkiből mentünk haza a válogatott programról, akkor szólt édesapám, hogy az Empolihoz várnak próbajátékra. Hazaérkezésem után nem sokkal már a Parmától hívtak, ahol az U18-as korosztállyal egy hetet tölthettem együtt. Alig, hogy letelt a próbajáték máris értesítettek, hogy szeretnének leigazolni. Innentől kezdve a két klub tárgyalt egymással, most pedig már itt vagyok. Villámgyorsan történtek a dolgok, de nagyon boldog vagyok, hogy lehetőséget kapok a Parmánál. Az első benyomásaim nagyon kedvezőek: jófejek a csapattársak, befogadó a közösség, az edzők is nagyon rendesek velem. Nyilván hiányzik a családom és a Diósgyőr, de igyekszem minél gyorsabban alkalmazkodni, hozzászokni az új közeghez.

A fiatal bekk külföldi szerződésével kapcsolatban Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója kiemelte, hogy az elmúlt időszakban több tehetséges fiatal labdarúgó iránt is mutatkozott külföldi érdeklődés.

Az akadémiánkon pallérozódó több játékosunk irányában is megnőtt a külföldi klubok érdeklődése. Komlósi Bence tehetsége és a DVTK LSA-n folyó szakmai munka eredményeképpen több Olaszországból érkező ajánlat is érkezett klubunkhoz. Igyekeztünk a labdarúgó és a DVTK számára is a legjobb döntést hozni. Bence nem véletlenül kapott a közelmúltban profi szerződést, szerettük volna felelősségteljesen képviselni tehetségünket. Büszke vagyok rá és a kollégákra, akik hozzájárultak ehhez a sikerhez. Ne feledkezzünk meg a korábbi klubjairól, nevelő edzőiről sem, hiszen nekik is nagy szerepük van ebben a közös sikerben. Külön köszönöm édesapjának, Komlósi Ádámnak, akadémiánk felső szekciójának a vezetőjének, hogy a nem mindennapi szerepkonfliktusban is profin kezelte a kialakult helyzetet. A DVTK Labdarúgó Sportakadémia minden dolgozója nevében gratulálok Bencének és kívánom neki, hogy teljesítményével méltóképpen képviselje klubunkat a jövőben.

Komlósi már a második magyar légiósa a Parmának, a legendás Gianluigi Buffont is foglalkoztató gárda első keretének tagja a válogatott védő, Balogh Botond. Az új szerzemény érkezését az olaszok már bejelentették a napokban.

24liveblog