Meg kell műteni Maignan csuklóját

Eldőlt, hogy kedden megoperálják Mike Maignan kezét.

A 26 éves kapus a nyáron érkezett a francia élvonalbeli Lille együttesétől és az eddigi teljesítményével kulcsjátékossá vált a Milan kezdőcsapatában. Ugyanakkor a következő mérkőzéseken nem léphet pályára csuklósérülés miatt.

Maignan az utóbbi időben folyamatos fájdalmat érzett a bal csuklójában és egy specialistával folytatott konzultációt követően úgy döntöttek, hogy megoperálják a kezét – közölte a MilanNews.

A műtétet kedden Loris Pegoli végzi artroszkópiás eljárással – erősítette meg a klub.

Maignan pontos felépülési idejét a műtét eredményétől függően lehet megállapítani, azonban a La Gazzetta dello Sport szerint legalább 10-15 napot kell kihagynia a francia válogatott kapusnak, míg a Sky Sport Italia arról ír, hogy legrosszabb esetben egy hónapot is igénybe vehet a felépülés.

Maignan távollétében a második számú kapus, Ciprian Tatarusanu fogja védeni a Milan kapuját az elkövetkező mérkőzéseken. A 35 éves román kapus az előző idényben 5 tétmeccsen lépett pályára és ebből hármat kapott gól nélkül hozott le. Maignan mellett a harmadik számú kapus, Alessandro Plizzari sem bevethető térdsérülés miatt.