Még kérdéses a Német Nagydíj jövője

F1

2015. július 16. csütörtök, 16:00

Noha Hockenheim neve ott van az előzetes 2016-os F1-es versenynaptárban , a Német Nagydíj főszervezője szerint kérdéses, hogy a verseny hosszú távon is visszatérhet a körforgásba.

Toto Wolff a minap úgy nyilatkozott, hogy 100% az esélye a Német Nagydíj 2016-os visszatérésének – a Forma-1 egyik leghosszabb múltra visszatekintő versenye 1960 után marad ki idén a naptárból, miután előbb a Nürburgring, majd Hockenheim sem tudta vállalni a rendezést pénzügyi nehézségei miatt. Az FIA által kiadott 2016-os, előzetes versenynaptárban benne van Hockenheim, a pálya első embere, Georg Seiler szerint ez még korántsem garancia arra, hogy az azt következő években is kilátogatnak oda a rajongók.

„A következő évben tele kell lennie a lelátóknak, így a Forma-1-nek lehet itt jövője” – mondta Seiler a német DPA hírügynökségnek. „Meg kell mondani a rajongóknak, hogy jöjjenek el a versenyre, és biztosítsák a Forma-1 jövőjét Hockenheimben.” A tavalyi Brit és Német GP-t összehasonlítva elképesztő számok tanúskodnak arról, mekkora volt az érdektelenség a verseny iránt. Silverstone-ban a pénteki napon 90 ezren látogattak ki a pályára, míg Hockenheimben csak 10 ezren. A verseny napján ez 122 ezer és 52 ezer volt – két hete a Brit Nagydíjon 140 ezren gyűltek össze, ami azt mutatja, hogy Hockenheimben valamit nagyon rosszul csináltak.

Seiler úgy véli, hogy a 2016-os verseny nagyszerű lesz – Toto Wolff is elmondta korábban, hogy egy év kihagyás jó hatással lehet a nagydíjra, mert a németek „másnaposak” a számtalan sportsikernek köszönhetően. Az mindenesetre tény, hogy a futam továbbra sem fog kapni állami támogatást, és a helyi politikusok is elzárkóznak a financiális segítségnyújtástól. „Ez nagyon szomorú, mert a Forma-1 komoly hírverő az egész világban. Más országokban ez része a promóciónak a turizmus terén, több helyről érkezik a támogatás, így probléma nélkül meg tudják rendezni a versenyt.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: