,,Még mindig tudnánk fejlődni"

,,Még mindig tudnánk fejlődni

Nyilatkozatok.

4 meccs, 4 győzelem – egyértelműbb már nem is lehetne. A Bayern fölényesen kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe.  Ennek megfelelően a játékosok és Pep Guardiola is elégedett volt a 2:0-s győzelemmel a Roma ellen. ,,Elsősorban a második félidőben játszottunk kiválóan. Gratulálok a csapatomnak.”  – nyilatkozta Guardiola.

Nyilatkozatok:

Pep Guardiola: A Roma főleg védekezett, mi pedig nagyon jól játszottunk és egyértelműen domináltunk. Főleg a második félidőben játszottunk kiválóan. Nagyon, nagyon elégedett vagyok. Gratulálok a csapatnak. Már négy meccs után elmondhatjuk, hogy továbbjutottunk a nyolcaddöntőbe. Ez sokat jelent az egész egyesületnek.

Philipp Lahm: Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, és hogy a Roma is máshogy fog fellépni ellenünk. Nagy hangsúlyt fektettek a védekezésre, volt, amikor hat védő sorakozott fel. Fontos volt, hogy mi szerezzük meg a vezetést. Egyszerűen szuper, hogy már négy meccs után továbbjutottunk. A továbbiakban is oda kell tennünk magunkat, és a Bundesligában további pontokat kell gyűjtenünk.

Franck Ribery: Fontos volt ma nyerni. Az első félidőben a Roma csak védekezett, jó, hogy megszereztük a vezetést. Eddig ez egy jó hét, de még nyerni kell majd a Frankfurt ellen is.

Manuel Neuer: Mi uraltuk a mérkőzést. Csak idő kérdése volt, mikor szerezzük meg a vezetést. A Roma nagyon odafigyelt a védekezésre, így a gólszerzés nem volt egyszerű. Legfontosabb az, hogy megszereztük a három pontot.

Mario Götze: Jól éreztük magunkat a pályán. Ez látszott is. Ma is sikerült megszerezni a három pontot. Ez nagyon fontos volt. Már most el akartuk dönteni a továbbjutást. Ez volt a cél. Elégedettek lehetünk. Most már várjuk a szombati mecset a Frankfurt ellen.  es még mindig tudnánk, hova javulni.

Rudi Garcia: Megmutattuk , milyenek is vagyunk igazából. Egy nagyon erős csapat ellen játszottunk, mégsem volt annyi helyzetük. Sokkal bátrabban is támadhattunk volna. De amikor adódott is lehetőségünk a gólszerzésre, akkor a világ legjobb kapusával találtuk szembe magunkat. 

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.