Megerősítve: Az NB I-en belül váltott klubot Kádár – hivatalos

Hivatalossá vált, amit a csakfoci.hu elsőként előre jelzett:

az Újpestről távozó Kádár Tamás a Paksi FC-nél folytatja pályafutását.

A 32 éves játékos már csatlakozott is a Szlovéniában edzőtáborozó tolnaiakhoz, és a szerdai Sparta Praha elleni felkészülési mérkőzés első felében pályára is lépett.

– Egy 57-szeres magyar válogatott érkezett klubunkhoz, aki a hátvédsorunkban stabilitást hozhat. Örülünk, hogy hozzánk igazolt – nyilatkozta Haraszti Zsolt ügyvezető az újabb transzfer kapcsán.

Kádár az év elején tért haza Magyarországra, ám újpesti időszaka nem úgy sült el, ahogy tervezte. A lila-fehérek együttesében, az NB I-ben kétszer jutott szóhoz csereként, majd kikerült Milos Kruscic keretéből, a nyáron pedig távozott is. Itthon az Újpesten kívül Zalaegerszegen és a Diósgyőrben játszott, külföldön a Newcastle, a Huddersfield, a Roda, a Lech Poznan, a Dinamo Kijev, a Shandong Luneng és a Tiencsin játékosa is volt.

“Új Slovan született; a Ferencváros ellen ez nem lesz elég” – Weiss sírt a pozsonyiak szerencsés továbbjutása után