Meghatározó nap jön a magyar vízilabda életében

általanos kép0123

Vasárnap fontos nap lehet a honi vízilabdaéletben, hiszen a elnököt választ a szövetség. 

általanos kép0123

Kemény Dénes lemondása után, új elnöke lesz a Magyar Vízilabda Szövetségnek (MVLSZ). Szerdán már megpróbáltak elnököt választani, de a közgyűlés sikertelen összehívása miatt, vélhetően vasárnap sikerülni fog megválasztani az egykori sikerkapitány utódját.

Egy jelöltről tudunk. A kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila léphet Kemény Dénes örökében. Klasszisunknak már van vezetői tapasztalata, hiszen 2010 óta a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Most a vízilabda szövetség elnöki tisztségét is vállalná.

Holnap 10 órára hívták össze ismételten a közgyűlést, tehát még délelőtt megválaszthatják az új elnököt.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS