Meghatározó szabályváltozások jöhetnek

vizilabdaaltalonos201701

Az európai úszószövetség (LEN) támogatja, a női csapatok létszámbővítését az olimpián, de ennek ára van.

vizilabdaaltalonos201701

A LEN marseille-i konferenciáján a sportág előljárói zöld utat adtak annak, hogy a nőknél is – az eddigi 8 helyett – 12 csapattal szerepeljen az olimpián.

Ugyanakkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által megszabott sportolói létszámon nem változtatna a LEN, ez pedig azt jelentené, hogy a 24 csapat – 12 férfi és női – keretében együttesenként kettővel kevesebb, csak 11 játékos kapna helyet.

A létszámmal kapcsolatos állásfoglalás – amelyet a hazai szövetség honlapja ismertetett szombaton – a LEN kétnapos marseille-i kongresszusán született meg. Másfajta módosításokkal azonban nem értett egyet a LEN, mert véleménye szerint a korábban napvilágot látott tervek a játék jellegét erősen megváltoztatnák.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a honlapnak elmondta, hogy a LEN támogatja a FINA, a nemzetközi szövetség elnöki posztjára kandidáló olasz Paolo Barellit.

“Szinte mindenki bátorította, ez az egység kiemelendő, nem megszokott a testület életében” – mondta. “A másik lényeges történés az volt, hogy Szántó Éva, a magyarországi vizes világbajnokság szervezőbizottságának igazgatója beszámolt az esemény előkészületeiről, aktuális állapotairól – nagy sikerrel” – tette hozzá.

(MTI, vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS