Megindult a roham Kleinheislerért az Eb-szereplése után: „Ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy eladjuk”

Mint ismeretes, Kleinheisler László alapembere volt az Európa-bajnokságon a torna halálcsoportjában helyt álló és 2 pontot is szerző magyar válogatottnak. A 27 éves középpályás a portugálok, a franciák és a németek ellen is kezdőként lépett pályára és összesen 250 percet futballozott a három találkozón.

A több csapattársához hasonlóan kiemelkedőt nyújtó futballista teljesítményével több csapat figyelmét is felhívta magára, erről eszéki edzője, Nenad Bjelica nyilatkozott a germanijak.hr cikke szerint.

Még nem tudjuk, kik lesznek az érkezők, több kiszemeltünk is van, de döntés még nem született róluk. Nem is kell sietnünk, már csak azért sem, mert elegendő játékos van a keretünkben. De az például még változtathat a helyzeten, ha Kleinheisler László távozik tőlünk.

Sokan érdeklődtek már felőle, hívtak, kerestek minket, de konkrét ajánlatot még nem tettek érte. Kleinheisler a szerződése utolsó évébe lép, úgyhogy ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy eladjuk, persze abban az esetben persze, ha úgy dönt, nem hosszabbít velünk. A klub álláspontja egyértelmű, szeretnénk, ha maradna, de majd meglátjuk, neki mik a tervei

– mondta a szakember.

Kleinheisler 31 bajnokin lépett pályára a horvát élvonalban a második helyen végzett eszéki együttesben és 6 gólja mellett 6 gólpassza is volt, csapata kulcsemberének számított a legutóbbi idényben.

Eb 2020: Óriási holland vonulás Budapesten, koronavírusos a horvátok egyik legjobbja – az összes hír az Európa-bajnokságról itt!