Megint jött a henger

KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK HELYSZÍNI JELENTÉSE AZ U18-AS VÉBÉRŐL. Második mérkőzését is megnyerte az U18-as jégkorong-válogatott az asiagói U18-as divízió I/B csoportos világbajnokságon. Ukrajnát ugyanúgy 6-2-re győzte le, ahogy az első napon a dél-koreai csapatot.

Kiküldött munkatársunk, Pusztai Viola jelenti Asiagóból „Jó reggelt kívánok, ébredni kéne már” – aki a kilencvenes években részt vett bármilyen iskolai táborban, annak talán még most is a fülében cseng a Republic klasszikusa, hiszen amikor megszólalt a hangszórókból, az a reggeli ébresztőt jelentette.

Nos, a népszerű együttes Repül a bálna című dalának sora – “még, még, még, ennyi nem elég!” – gyakran felcsendül jégkorongmérkőzéseken, de most sem az, sem az említett sláger sem volt hallható az asiagói jégcsarnokban. Az U18-as válogatottnak az ukránok fújtak ugyanis ébresztőt a divízió I/B csoportos világbajnokság második napján, miután már a hatodik percben vezetést szereztek.

Újabb 6-2-es győzelem, ezúttal az ukránok ellen

Újabb 6-2-es győzelem, ezúttal az ukránok ellen

Gyors volt az ébredés, hiszen alig egy perccel később Révész Marcell találatával már 1-1 állt az eredményjelzőn, és attól kezdve az ukránoknak inkább védekezniük, mint támadniuk kellett. Utóbbit a magyarok tették eredményesen: Almási Márk emberelőnyös találatával fordítottak. Aztán nagyon nehéz perceket kellett átélniük, miután ketten is a büntetőpadot melegítették két percig, de bizonyították, a védelem is jól áll a lábán. Kovács Dávid kapussal egyetemben, aki bravúrokkal járult hozzá, hogy a szünetre megmaradjon az egygólos vezetés.

A második harmadban bizony sokszor szegeződtek aggódó tekintetek az eredményjelzőre, különösen a magyar kiállításokból fennmaradó idő miatt. Mind a négyet megúszták a fiúk kapott gól nélkül, egyenlő létszámban viszont már a játékrész elején betaláltak az ukránok. Miután a másik oldalon nem zörgött a háló, így az utolsó harmad előtt 2-2-re állt a meccs.

Míg az ukránok nem használták ki a fórokat, a magyar csapat a harmadik harmadban élt a lehetőségekkel. Kiss Patrik találata után ráadásul igencsak megélénkült a mérkőzés: a magyarok rendületlenül támadtak, miközben az ukránok alig birtokolták a korongot. Kiss négy perccel a vége előtt kettős emberelőnyben duplázott, ami meg is törte az ellenfelet. A végjátékra lehozták a kapusukat, de az újabb két magyar gólt eredményezett. Glen Williamson együttese ismét 6-2-es győzelmet könyvelhet el.

„Keményebb meccsre számítottunk – mondja a hatodik gólt szerző Horváth Bálint. – Az ukránok nem a fizikális, hanem inkább a szép hokira törekedtek. Rendezettebb volt a játékunk, jobban koncentráltunk, és az döntött a javunkra.”

„Nagyon energikus volt az ukrán válogatott, mi pedig kicsit enerváltak – értékel Horváth András, a válogatott edzője. – A meccs kulcsfontosságú pillanataiban azonban tartottuk a taktikát, átlendültünk a nehéz helyzeteken. Ahogy a koreaiak ellen, a mai mérkőzésen is az volt a siker kulcsa, hogy türelmesen, biztonságosan játszottunk, és fizikálisan is felülmúltuk az ellenfelünket.”

Bogdan Sztupak, az ukránok csatára így látta a mérkőzést:
„A második harmadban számos helyzetünk akadt a gólszerzésre, de csupán egyet sikerült kihasználnunk. A harmadik harmadban próbáltuk megtalálni a magyarok fizikális hokijának az ellenszerét. Korea ellen ugyanazt játszották, és az ellenünk is nyerőnek bizonyult. A magyar csapat nagyon jó, jó volt ellenük játszani. Előrenézünk, a következő meccseken jobb eredményeket akarunk elérni.”

U18-AS DIVÍZIÓ I/B CSOPORTOS VILÁGBAJNOKSÁG, ASIAGO (OLASZORSZÁG)
Hétfői eredmények: Magyarország‒Koreai Köztársaság 6-2, Ukrajna‒Szlovénia 3-1, Japán‒Olaszország 3-2
Keddi eredmények: Magyarország‒Ukrajna 6-2, később: Japán–Koreai Köztársaság, Olaszország–Szlovénia
Április 21. (csütörtök): Magyarország‒Olaszország 20.30
Április 22. (péntek): Magyarország‒Japán 16.00
Április 24. (vasárnap): Magyarország‒Szlovénia 17.00

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS