Megismételné az előző szezon eredményeit az OSC

A vezetőedző Varga Dániel szerint nem lesz könnyű, de az OSC férfi vízilabdacsapata szeretné legalább megismételni az elmúlt idényben elért eredményeit.

Fotó: MTI / archív

A szakember az M1 aktuális csatornának adott interjúban elmondta, nyáron egy kemény hathetes fizikai felkészülésen vettek részt a játékosok, majd két hét pihenőt követően lassan ráfordulnak a bajnoki rajtra felkészítő tréningekre. Varga Dániel hozzátette, a magyarországi rendezésű világbajnokság, illetve a héten kezdődő spliti Európa-bajnokság miatt a válogatott játékosokkal nem számolhatott, azonban akik rendelkezésére álltak, azokkal jól munkát tudott végezni.

A játékosként olimpiai bajnok tréner a csapat összetételéről annyit árult el, az előző szezonhoz képest két távozó és három érkező van, róluk a klub később ad hivatalos tájékoztatást.

Varga Dániel beszélt a kitűzött célokról is:

“Természetesen mindig szeretnénk előre lépni, de azt azért látni kell, hogy a közvetlen riválisaink, a Ferencváros és Vasas erősödtek. Bravúr lenne újra döntőt játszani, de csalódásként élnénk meg, ha ez nem sikerülne”

– fogalmazott a tréner, aki a nemzetközi szerepléssel kapcsolatban kijelentette, a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutás akárcsak egy évvel ezelőtt, most is bravúr lenne, amennyiben pedig ez nem sikerülne, akkor az Eurokupában szeretnének, lehetőleg a legvégsőkig menetelni.

Varga Dániel beszélt a válogatottról is, amely immáron Varga Zsolt irányításával vág neki a kontinensviadalnak. Úgy vélte, már a spliti Európa-bajnokságon nagy dolgokra lehet képes a csapat, amely Varga Zsolttal elkezdett egy utat, aminek reményei szerint a párizsi olimpiai dobogó tetején lesz a vége.

(MTI-vizipo.hu)