Megismételt döntő lesz a Divízió I-ben is

Miskolcon kezd a Cowbells 2, a Sasok visszatérnek Székesfehérvárra.

A HFL mellett a FEZEN Divízió I. is elrajtol ezen a hétvégén. Szombaton talán papírforma győzelemre lehet számítani, de vasárnap egyértelműen kiélezett csatát láthatnak a nézők a First Fielden.

Megerősödve várja a Renegades a szezont

Megerősödve várja a Renegades a szezonrajtot

A szezonnyitón a Miskolc Renegades a Budapest Cowbells 2-t látja vendégül. A borsodi együtteshez visszatért az élet. Az Eger Heroes-zal és a MEAFC Lions-zal való együttműködés hozott néhány játékost a klubhoz. Így megizmosodott az együttes, de a legnagyobb erősítés talán Phillip Hilderbrand visszatérése volt. A Renegades-dzen meglátszott tavaly az edző hiánya, de az amerikai trénerrel már minden bizonnyal más irányba terelődnek a dolgok.

A Cowbells 2 tavaly minden csapat számára kemény ellenfélnek bizonyult

A Cowbells 2 tavaly minden csapat számára kemény ellenfélnek bizonyult

A Cowbells 2 tavaly nem tudott bejutni a rájátszásba, de ennél sokkal értékesebb dologra leltek: új fiatal tehetségek. Ezeknek egy része a Kolomposok HFL-keretéhez került, a többiek pedig maradtak még pallérozódni. Viszont újoncok is csatlakoztak a klubhoz, akik biztos, hogy nagy hasznára lesznek Sergio Valera vezetőedzőnek. Ők vezethetik akár győzelemre szombaton a Cowbells 2-t.

Fotók: Bodnár Enikő, Kovács Zoltán

Phillip Hilderbrand, a Miskolc Renegades vezetőedzője: Nagyon elégedett vagyok a csapat előrehaladásával. Hat edzést követően ott tartunk, ahol szeretnénk lenni. Bár sokszor egy edzőnek inkább aggodalomra okot, hogy az első meccs előtt csak 6 tréningje volt a csapatnak. Nehéz az ellenfélről beszélni, ha nem ismered őket. A Cowbells-nek több mint 100 játékosa és 3 különböző bajnokságban játszik, így ötletem sincs, hogy kik alkotják a keretet és az edzői stábot. Arról is nehéz mit mondani, hogy milyen meccsre számíthatok. Ami minket illet, egy kicsit lassú kezdést várok magunktól Új védelmi szisztémánk is van, így nyilván néhány alapvető hiba még becsúszhat. A lényeg, hogy minél kevesebb ilyen hibát ejtsünk. Támadásban káoszt várok, hiszen sok új játékosunk van, akik még nem játszottak együtt.

Sergio Varela, a Budapest Cowbells 2 vezetőedzője: Úgy érzem, hogy készen állunk és erősebbek vagyunk, mint valaha. Nagyon keményen dolgoztunk a holt szezonban, mind a HFL-es, mind a Divízió I-es csapatunk jó formában kezdheti az idényt. A Renegades egy rendkívül erős csapat, ahová az információink szerint amerikai és szerb importok is érkeztek, de erre is felkészültünk. Viszont mi győzni megyünk Miskolcra. Sok új játékosunk van, de ezek az emberek remek képességekkel vannak megáldva.

Miskolc Renegades-Budapest Cowbells 2
Időpont: március 25. (szombat), 15.00
Helyszín: Ifi pálya (Miskolc, József utca)

A Miskolc Steelers-Budapest Cowbells meccshez hasonlóan a Divízió I-ben is lesz egy visszavágó. A tavalyi harmadosztályú döntősök a Budapest Eagles és a Fehérvár Enthroners csap majd össze. Ezen kiderül, hogy melyik feljutott csapat készült fel jobban az újabb kihívásra.

Mészáros Márton (14) volt az Eagles legjobbja tavaly

Mészáros Márton (14) volt az Eagles legjobbja tavaly

A Budapest Eagles eleve egy eléggé erős együttesnek bizonyult már tavaly is. Boda Gábor kezei alatt a csapat évről évre újabb magaslatokat ér el. Viszont ez köszönhető annak is, hogy egy rendkívül méretes emberanyaggal dolgozhat. Most pedig, hogy két import is csatlakozott a kerethez, így idén a Sasok is egyértelműen esélyesek a bajnoki címre. Victor Allen Williams már tavaly bizonyította sokoldalúságát, viszont Lamarco Crawford eddig csak az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken élhette ki magát. Érdekes szezon elé néz a két idegenlégiós, akár ők is lehetnek az év hősei az Eagles-nél.

Erős Márk (4) idén is sok gondot okozhat az Eagles védelmének

Erős Márk (4) idén is sok gondot okozhat az Eagles védelmének

Mint azt már sokszor megírtuk, a Fehérvár Enthroners nyugat egyik legdinamikusabban fejlődő együttese. A csapatnak Székesfehérvár városa nagy segítséget nyújt és új szponzorok is érkeztek hozzájuk. Ennek meg is lett az eredménye. A Koronázókhoz külföldi importok, illetve magyar viszonylatban jó nevű játékosok is csatlakoztak. A klub mindent megtett azért, hogy idén a Divízió I-ben, a jövőben pedig majd a HFL egyik meghatározó vidéki együttese legyen. Az Enthroners-nél a legideálisabbak a körülmények a fejlődéshez. Viszont élénken él bennük a tavalyi döntő emléke, amiért szeretnének visszavágni. Ezt pedig hazai pályán tehetik meg.

Fotók: Kraus Gabriella, Zsila Sándor

Boda Gábor, a Budapest Eagles vezetőedzője: Vannak árnyoldalai a téli felkészülésnek, ami után az ember azt érzi, hogy jól jönne még pár hét. Érzem, hogy azért még van hova fejlődnünk. Lassan már örökrangadó lesz a csatánk a Fehérvárral. Most kiderül, hogy melyikünk készült fel jobban a Divízió I. küzdelmeire. Úgy gondolom, ha kézben tudjuk tartani a meccset, akkor sokkal magabiztosabb játékot játszhatunk. Viszont vízválasztó lesz, hogy hátrányból hogyan tudunk majd visszajönni. Ha sokat izgulunk, nehéz összecsapásra számíthatunk vasárnap.

Pál Tibor Kornél, a Fehérvár Enthroners vezetőedzője: Végre elkezdődik a szezon. Nagyon vártuk már ezt a hétvégét. Sok minden átalakult a csapatnál, és eddig igazán tétre menően nem szállhattunk harcba. A hétvégén erre is sor kerülhet, a FIRST Fielden. Pont a tavalyi döntő párosításával kezdünk. Az Eagless-zel sokat játszottunk az utóbbi hónapokban, de a két csapat között jó a viszony. Egészséges rivalizálás alakult ki közöttünk. A pályán mindketten győzni akarunk majd nyilvánvalóan. Az első találkozó kicsit vakrepülés, hiszen vannak tavalyi videóink, de nyilván a holtszezon alatt mindenkinél változtak dolgok. Ezért az elemzés helyett még sokszor a mérkőzésen bevethető húzások fognak dönteni. Kemény, kiélezett találkozóra számítok, de győzni szeretnénk, van miért visszavágnunk, és ezt a srácok is érzik. Azon túl, hogy a győzelem is fontos, szeretnénk a kilátogató nézőket is megfelelően szórakoztatni, ezért bízom egy színvonalas összecsapásban, amire egyébként minden esély megvan. Győzzön a jobbik, egy nagyszerű találkozón, és kerülje el mindkét csapatot a sérülés. Várjuk már a vasárnapot.

Budapest Eagles-Fehérvár Enthroners
Időpont: március 26. (vasárnap), 15.00
Helyszín: The First (Székesfehérvár, Takarodó út 3.)

fezen_DIV_I_transparent-1

Forrás: http://mafsz.org – RSS