Megkérdeztük Heidfeldet, miért nem nyer soha

Formula-E

2016. július 7. csütörtök, 09:46

Mindenki ismeri a nevét, de ebben az évezredben még senki nem látta őt a dobogó tetején ünnepelni. Nick Heidfeld még a 40-hez közeledve is úgy érzi, benne lakozik a bajnoki potenciál.

A mönchengladbachi pilóta több mint másfél évtizede kitörölhetetlen az autósportok élkategóriáinak mezőnyéből, de a közönség már rég elkönyvelte őt annak a szimpatikus, csöndes németnek, aki soha nem nyer versenyt – hiszen az talán nem is állna jól neki.

Heidfeld az elsőszámú utánpótlás-sorozat, a Formula-3000 1999-es megnyerését követően debütált az F1-ben, ahol hiába töltött el több mint egy évtizedet a Prost, a Sauber, a Jordan, a BMW, a Williams és a Renault pilótájaként, 183 futama alatt egyszer sem nyert, és csak a győzelem nélküli legtöbb dobogó statisztikájában tudott új rekordot felállítani.

13442373_1524097540949779_9174720525112481892_n (1)

A német 2014-ben csatlakozott az újan induló elektromos sorozathoz, ahol az eddigiek alapján szintén hasonló szerep jutott neki. Bár az első szezonban Pekingben és Buenos Airesben is karnyújtásnyira került a győzelemhez, az átok ismét lesújtott rá. Persze ne legyünk igazságtalanok, 2013-ban nyert egy futamot az American Le Mans Series Road Atlantán rendezett megmérettetésén, de ezzel a rivaldafénytől viszonylag távol történt sportautós sikerrel együtt is úgy beszél a közvélemény Nick Heidfeldről, mint a pilótáról, aki képtelen győzni.

De hogyan tud mindezzel együtt motivált maradni és 39 évesen is elszántan hajszolni az elsőséget? – ezt kérdeztük meg tőle a Formula-E londoni szezonzáró hétvégéjén.

„Nehéz ezzel együtt élni, de tudom, hogy képes vagyok a győzelemre. Az előző szezonban két versenyt is megnyerhettem volna, de az első pekingi fordulón baleseteztem Nico Prosttal, ami szerintem nem az én hibám volt, aztán egy másik alkalommal meg az élen állva kaptam bokszáthajtásos büntetést. Úgy érzem, hogy ha megfelelő környezetbe kerülnék, versenyeket és bajnokságokat tudnék nyerni, mint ahogy azt tettem is minden sorozatban a Formula-1 előtt: bajnok lettem a Formula Fordban, a Formula-3-ban és a Formula-3000-ben is. Hiszek magamban, és tudom, hogy képes lennék rá ismét” – mondta Heidfeld, aki kénytelen az előző évezredben szerzett eredményeivel takarózni.

A német az első FE-szezon után csapatot váltott, hiszen a Venturitól a Mahindrához igazolt annak reményében, hogy ott majd jobbra fordul a sorsa. Szerzett ugyan velük is egy dobogót, és valamivel több ponttal zárta az évet, de továbbra sem tudott kiszakadni a középmezőnyből, a Mahindra pedig jól megfigyelhető módon az a csapat lett, amely egy-egy büntetésnek, hibának vagy téves beállításnak köszönhetően ritkán tudta kihozni autóiból a maximumot.

13510971_1533130573379809_7657002161759733432_n

„Számomra a pozitívumok túlsúlyban vannak a negatívumokkal szemben” – értékelte Heidfeld a szezonját, amely során egy malajziai csuklósérülés is visszavetette, hiszen egy futamot ki is kellett hagynia a műtét miatt. „Persze egy csapat mindig arra hajt, hogy kihozza magából a legtöbbet, és ez nekünk nem sikerült mindig maradéktalanul. De a London előtti két versenyen mi futottuk meg a leggyorsabb kört és sokszor pontszerzők lettünk a szezon során, való igaz, hogy ennél is többször kellett volna megtennünk.”

„Ha megnézzük a pontversenyt, azt láthatjuk, hogy nagyon közel vagyunk egymáshoz a Venturival, én viszont nagyon elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel a Mahindránál, és úgy hiszem, hogy remek kilátásokkal kecsegtet a jövőre nézve is. Ugyan még nem hosszabbítottam a csapattal, de hamarosan kiderül, hogy hogyan is állunk a következő szezonra vonatkozóan.”

Forrás: www.formula.hu – RSS